A lakberendezők szerint ezekre a dolgokra érdemes figyelni.
Vannak bizonyos lakberendezési hibák, amiket sokan elkövetnek az otthonukban. A szakértők azonban pillanatok alatt ki tudják szúrni ezeket. Most megmutatjuk, hogy mire figyelj oda, ha azt szeretnéd, hogy a lakásod minél hangulatosabb legyen.
Egy kis helyiségben gyakran hibát követünk el azzal, hogy mindent is bele akarunk zsúfolni. Néha a kevesebb több. A túldekorálás miatt szűknek és zsúfoltnak fog tűnni a tér. Ha csak tényleg néhány szép darabbal dobod fel a szobákat, akkor sokkal hívogatóbb, nyugodtabb és barátságosabb lesz az otthonod. Néhány csecsebecsének búcsút kell mondani.
Gyakori tervezési hiba, amit gyakran láthatunk, hogy az összes bútort a falak mentén helyezik el, így a szobák közepe üres és csupasz marad. A lakberendezők éppen ezért javasolják, hogy a bútorok egy része ne legyen a falakhoz tolva, mert így egy nagyobb tér illúzióját kaphatjuk meg. A kanapékat lehet a legjobb ötlet kicsit távolabb elhelyezni vagy esetleg a nappali közepére.
Az egyik leggyakoribb dekorációs hiba a függönyök hiánya. De az sem jobb, ha túl rövid vagy éppen túl hosszú darabokat választunk az ablakainkra. A függönyök teljessé és összeszedetté tehetik a tereket, éppen ezért nem érdemes lemondani róluk. Mostanában a semleges árnyalatok hódítanak, de egy egyszerű fehér függöny is simán feldobhatja a nappalidat vagy éppen a hálószobádat. A lényeg az, hogy jól legyen felhelyezve.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!