Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

ITT A JÖVŐ

2025-ben akár már űrszállodában is pihenhetünk

2022. november 16.

2 perc olvasás

Kovásznai-Szász Réka

űrszálloda 2025 Orbital Assembly
2025-ben akár már űrszállodában is pihenhetünk
© Shutterstock

Így fog kinézni egy lakosztály a világ első űrszállodájában.


Ha egy űrbéli nyaralás ötlete csábítónak hangzik, 2025 a te éved lesz. Abban az évben fogja ugyanis az Orbital Assembly, az űrállomások tervezésére és építésére szakosodott cég megnyitni első luxus űrszállodáját. A tervek szerint a Voyager Station és egy nemrég bejelentett Pioneer Station is fogad majd űrvendégeket, illetve üzleti, gyártási és kutatási célokra is alkalmas lesz. 

A Voyager Station, az Orbital Assembly elsőként tervezett űrszállodája, eredetileg 280 vendég befogadására volt tervezve, de ezt a számot 400-ra emelték. A cég azonban nemrégiben megosztotta a Pioneer Station nevű kisebb állomás terveit is, amely lényegesen kevesebb embernek adna otthont, mindössze 28-nak, viszont akár 2025-től meg is nyithat.

Mindkét állomás mesterséges gravitációval teremt majd földi körülményeket, vagyis maga az építmény egy folyamatosan körbe forgó kerékhez fog hasonlítani, és a centrifugális erő fogja megteremteni a gravitáció érzetét az épületen belül. Míg a szimulált gravitáció fontos a hosszú távú űrbéli utazás alatt, sok ember számára épp a súlytalanság érzése az űr egyik vonzereje.

Ennek megfelelően a vállalat azt tervezi, hogy ezt az élményt is megkaphassák a vendégek az állomásokon.

Különösen a Pioneer állomás bútorait, berendezéseit úgy tervezték, hogy nulla gravitációban és részleges gravitációban is működjön. Nagyon rugalmasak, hogy megfeleljenek az állomáson élő emberek igényeinek


- magyarázza Tim Alatorre, az Orbital Assembly ügyvezető igazgatója és építésze. 

A nulla gravitációs élmény fokozására a Voyageren még kosárlabda meccseket is terveznek, ahol a résztvevők a súlytalanság miatt magasabbra szárnyalhatnak a labdával. Az állomás éttermeiben pedig hagyományos „űrételeket” fognak felszolgálni, például fagyasztva szárított fagylaltot, amiket jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó asztronauták is fogyasztanak.

Egyelőre az Orbital Assembly nem adott információt egy szoba áráról az űrszállodában, de várhatóan elég borsos lesz, ha a Virgin Galactic 450 000 dollárért, vagyis 185 millió forintért visz embereket az űrbe. A Voyager és a Pioneer Station csapata azonban reméli, hogy ahogy az űrturizmus egyre általánosabbá válik, úgy lesz egyre olcsóbb majd az űrszálloda is.

Via



Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A csempe a m...
1

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

2024.04.30. 2 perc olvasás

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

A konyhaszig...
2

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

2024.10.25. 1 perc olvasás

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

6 meglepő tá...
3

6 meglepő tárgy az otthonodban, amitől beteg lehetsz

2023.03.26. 3 perc olvasás

6 meglepő tárgy az otthonodban, amitől beteg lehetsz

Padlócsere h...
4

Padlócsere helyett ez a 2026-os trend leváltja a vinilt és a lamináltat

2025.10.17. 4 perc olvasás

Padlócsere helyett ez a 2026-os trend leváltja a vinilt és a lamináltat

A születési...
5

A születési hónapodnak van egy rózsája – és többet elárul rólad, mint hinnéd

2025.12.25. 5 perc olvasás

A születési hónapodnak van egy rózsája – és többet elárul rólad, mint hinnéd

Sokkal boldo...
6

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

2024.07.31. 2 perc olvasás

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

A Feng Shui...
7

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

2024.10.09. 2 perc olvasás

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves