Idén negyedik alkalommal rendezi meg az ELLE Decoration magazin Magyarországon az ELLE Decoration International Design Awardsot, mely során a hazai design világ „Oscar”-díjasait ünnepeljük.
A közönségszavazás már elindult, és 2025. szeptember 29. éjfélig te is leadhatod voksodat kedvenceidre.
A kategóriagyőztesek kilétére október 8-án, egy ünnepélyes díjátadón derül fény – ahol együtt ünnepelhetjük a hazai design élvonalát.
A díjakért összesen kilenc kategóriában versenyeznek a jelöltek, akik közül az olvasók választják ki kedvenceiket.
A jövő reménysége
Fiatal, már ma is figyelemre méltó alkotók, akik pályájuk kezdetén állnak, mégis már most hordozzák magukban a szakma jövőjét.
Ígéretes pályakezdő
Frissen diplomázott tehetségek, akik eddig főként iskolai projektekben mutatták meg vizuális érzéküket és alkotói látásmódjukat.
Az év terméke
Ebben a kategóriában olyan termékek kerültek shortlistre, melyek kisszériás gyártásban készülnek, figyelembe véve az odafigyelést, a stílus és a használhatóság szempontjait.
Az év márkája
Hazai gyártók, amelyek esztétikai értéket képviselnek, amelyhez társadalmi és környezeti felelősségvállalás is társul.
Az év innovációja
Úttörő formatervezés vagy ötletek, amelyek új utakat nyitnak a dizájn világában.
Az év Miele konyhája
A közönség olyan enteriőrök közül választhat, amelyeket a Miele saját pályázata alapján kerültek a shortlistre. A Miele ismert arról, hogy háztartási gépei nemcsak magas szintű funkcionalitást nyújtanak, de letisztult, időtálló designjukkal bármilyen stílusú enteriőrbe tökéletesen illeszkednek. Legyen szó modern minimalizmusról vagy karakteres, eklektikus megoldásokról, a Miele berendezései nemcsak kiszolgálják, hanem esztétikailag is emelik a konyha színvonalát.
Az év enteriőrje – magánlakás
Semmit sem szeretünk jobban, mint a stílusos lakásokat, épp ezért itt volt igazán nehéz dolga a szerkesztőségnek is. Hangulatot sugárzó, stílusos és meghitt belső terek – irigylésre méltó privát szférák.
Az év enteriőrje – nyilvános tér
Kávézók, vendégházak, irodák és egyéb közösségi terek, amelyek funkciójuk mellett a dizájn erejét is magukon viselik.
Az év designere
Az enteriőrtervezés kiválóságai, akik egyszerre képviselik a funkcionalitást, stílust és projektmenedzsmentet magas színvonalon.
Kiemelt kitüntetés: EDIDA Nagydíj – a szerkesztőség választása
A közönségszavazás mellett idén is megkapja valaki az EDIDA Nagydíjat. A design szakma egyik kiemelkedő alakját a szerkesztőség választja ki. A díj átadására az október 8-i gála keretében kerül sor, amikor is fény derül arra, ki érdemelte ki ezt a különleges elismerést.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!