Nem véletlen, hogyan szeretsz – ezt hozzuk az anyával való kapcsolatunkból

Sokan gondoljuk azt, hogy a párkapcsolataink a felnőtt döntéseink eredményei. Hogy mi választjuk meg, kit engedünk közel, hogyan szeretünk, meddig maradunk egy kapcsolatban, és mikor lépünk tovább. A valóság azonban gyakran jóval korábban kezdődik. Még akkor, amikor szavaink sem voltak az érzéseinkre. Ott, az anyánkkal való legelső kapcsolatban.

Az anyával való kapcsolat az első érzelmi közeg, amelyben megtanuljuk, mit jelent a közelség, a biztonság és a szeretet. Ez az élmény nem tűnik el felnőttkorra. Láthatatlan mintázatként végigkíséri az életünket, és újra meg újra megjelenik a párkapcsolati működésünkben, akkor is, ha nem vagyunk tudatában.

Az első kapcsolati térkép

Az anyánkkal kialakított kötődés az első kapcsolati térképünk. Ebben tanuljuk meg, hogy a közelség megnyugtató vagy inkább feszültséggel teli, hogy az érzelmi igényeink jogosak-e, és hogy számíthatunk-e valakire akkor is, amikor kiszolgáltatottak vagyunk.

Ha egy  gyermek olyan anyával nő fel, aki következetesen reagál az igényeire, megnyugtatja, amikor fél, és elfogadja az érzelmeit, akkor biztonságos kötődés alakul ki. Ezekből a gyerekekből gyakran olyan felnőttek lesznek, akik képesek stabil, kiegyensúlyozott párkapcsolatokat létrehozni. Tudnak kötődni, de nem kapaszkodnak. Tudnak önállóak maradni, miközben mély érzelmi kapcsolatban vannak.

Ha azonban az anya érzelmileg elérhetetlen, kiszámíthatatlan, túl kritikus vagy túlzottan kontrolláló, akkor bizonytalan kötődési minták alakulhatnak ki. Ezek nem feltétlenül látványosak gyerekkorban, de felnőttkorban annál erőteljesebben jelennek meg a párkapcsolatokban.

Hogyan jelennek meg ezek a minták a szerelemben?

A szorongó kötődésű felnőttek gyakran erősen vágynak a közelségre, ugyanakkor állandó félelemmel élnek attól, hogy elveszíthetik a másikat. Hajlamosak túlzottan alkalmazkodni, háttérbe szorítani a saját szükségleteiket, és folyamatos megerősítést keresni a partnerüktől.

Az elkerülő kötődésű emberek ezzel szemben gyakran érzelmi távolságot tartanak. Nehezen nyílnak meg, a függetlenséget hangsúlyozzák, és sokszor akkor lépnek hátra, amikor a kapcsolat mélyülni kezd. Számukra a közelség nem biztonságot, hanem fenyegetést jelenthet – gyakran teljesen tudattalanul.

Fontos kimondani: ezek nem hibás működések. Ezek tanult túlélési stratégiák, amelyek gyerekkorban segítettek alkalmazkodni a környezethez. Felnőttkorban viszont gyakran vezetnek ismétlődő konfliktusokhoz, érzelmi kimerüléshez és visszatérő párkapcsolati mintákhoz.

Érzelmek kezelése: tanult reakciók

Az, ahogyan ma reagálsz egy konfliktusra, egy visszautasításra vagy egy érzelmileg terhelt helyzetre, gyakran abból ered, ahogyan az anyád reagált a gyerekkori érzéseidre. Ha megnyugtattak, amikor sírtál, megtanultad, hogy az érzelmeid elfogadhatók. Ha viszont elutasították, bagatellizálták vagy kritizálták őket, akkor felnőttként is nehézséget okozhat az érzelmek kifejezése.

A romantikus párkapcsolatok különösen érzékeny terepei ezeknek a mintáknak. Egy késlekedő válasz, egy félreérthető mondat vagy egy konfliktus könnyen aktiválhatja a régi, gyerekkori félelmeket – sokszor úgy, hogy közben nem is értjük, miért reagálunk ennyire erősen.

Kommunikáció: régi minták új helyzetekben

A kommunikációs stílusunkat sem a semmiből hozzuk. Ha gyerekként volt tere az őszinte beszélgetéseknek, a határok kijelölésének és az érzelmek kimondásának, akkor felnőttként is nagyobb eséllyel tudsz világosan kommunikálni egy párkapcsolatban.

Ha viszont a konfliktusokat elkerülték, elhallgatták vagy érzelmi manipulációval kezelték, ezek a minták könnyen tovább élnek. Sok felnőtt nem azért küzd kommunikációs nehézségekkel, mert nem akar változni, hanem mert soha nem tanulta meg, hogyan lehet biztonságosan kapcsolódni.

Mit tanultál a szeretetről?

Az anyával való kapcsolat azt is mélyen befolyásolja, mit tekintesz szeretetnek. Ha feltétel nélküli elfogadást kaptál, természetesnek veszed, hogy a szeretet nem alku tárgya. Ha viszont azt tanultad meg, hogy a szeretetet ki kell érdemelni megfeleléssel, teljesítménnyel vagy alkalmazkodással, akkor felnőttként is hajlamos lehetsz olyan kapcsolatokban maradni, ahol a szeretet feltételekhez kötött.

Ez gyakran vezet egyoldalú, érzelmileg kimerítő párkapcsolati dinamikákhoz, ahol az egyik fél folyamatosan bizonyítani próbál.

Az önértékelés gyökerei

Az, ahogyan az anyád visszatükrözte az értékedet, mélyen beépült az önértékelésedbe. Ha azt érezted, hogy szerethető vagy önmagadért, nagyobb eséllyel választasz olyan partnert, aki tisztel és megbecsül. Ha viszont kritika, elutasítás vagy érzelmi bizonytalanság vett körül, könnyen újrateremtheted ezeket a mintákat a felnőttkori kapcsolataidban is.

A felismerés szabadsága

Mindez nem arról szól, hogy hibáztassuk az anyánkat. És nem is arról, hogy örökre ezeknek a mintáknak a foglyai maradjunk. A felismerés célja a szabadság. Amikor megérted, honnan erednek a reakcióid, lehetőséged nyílik másként választani.

Nem kell ugyanúgy szeretned, ahogy tanultad. Lehetőséged van új mintákat kialakítani, egészségesebb határokat húzni, és olyan kapcsolatokat építeni, amik a jelenlegi szükségleteidhez illeszkednek.

A múltad nem sorsod. De térképed lehet – ha hajlandó vagy ránézni.

 Via