A holland gyerekeket folyamatosan a világ legboldogabbjai közé sorolják.
Ahány ház, annyi szokás – szokták mondani, ez pedig nyilvánvalóan igaz a nevelési stílusokra is. Ahogyan azt nemrégiben itt, az ELLE oldalán is megírtuk kutatások szerint a japán lurkók a világ legegészségesebbjei közé tartoznak, a legboldogabbként pedig a holland gyerekeket emlegetik. Veronique van der Kleij gyermekpszichológus azt is felfedte, mi lehet ennek az oka.
Hollandiában hatalmas a kerékpáros kultúra, ráadásul a gyerekeket már nagyon korán igyekeznek rávezetni a bringázás élményére. Ahogy a babba már ülni tud, a szülők bicajának elejére rögzítik és bármilyen időjárási körülmények között képesek róni a köröket. A pszichológus szerint a viharban való biciklizés – nyilvánvalóan a megfelelő esőfelszerelésben – arra tanítja a gyerekeket, hogy bármilyen akadályokkal is szembesülnek az életben, képesek lesznek legyűrni azokat. A bringázás emellett függetlenségre is tanítja a lurkókat: mire a gyerekek elérik a 9-10 éves kort, a szülők rájuk bízzák, hogy egyedül bicajozzanak az iskolába vagy a barátaikhoz. Ez a szabadság segít abban, hogy önellátó és magabiztos felnőtteket neveljenek belőlük.
A hollandok boldogságának egyik titka, hogy fontosnak tartják a munka és a magánélet közötti egyensúlyt. Egy 2021-es tanulmány például kimutatta, hogy Hollandiában a munkavállalók közel fele részmunkaidőben dolgozik. A holland apák pedig minden héten legalább egy szabadnapot, ún. papadayt vesznek ki, hogy a gyermekeikkel tölthessék az időt. Azzal pedig, hogy a szülők többet vannak otthon, nagyon sokat jelent a gyerekek számára, hiszen így lehetőség van minőségi időt együtt tölteni.
A holland szülők mindennap legalább egyszer együtt esznek a gyerekeikkel. A közös étkezések során a családtagoknak lehetőségük van beszélgetni egymással, megosztani, milyen volt a napjuk. Ezek a beszélgetések javíthatják a családtagok mentális egészségét, így hozzájárulnak ahhoz is, hogy a gyerekek boldogabbak, érzelmileg kiegyensúlyozottabbak legyenek.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!