Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Healthy life

A világ legegészségesebb gyerekeinek otthona: 4 dolog, amit a japán szülők teljesen máshogy csinálnak

2025. január 21.

3 perc olvasás

ELLE

japán szülők egészséges gyerekek
A világ legegészségesebb gyerekeinek otthona: 4 dolog, amit a japán szülők teljesen máshogy csinálnak
© Pixabay

A japán szülők nevelési stílusa egészen más. 


1896-ban Sagen Ishizuka úttörő orvos megalkotta a „shokuiku” nevű japán filozófiát, melynek jelentése „enni” és „növekedni”. A filozófia arra ösztönzi a szülőket és az iskolákat, hogy tanítsák meg a gyerekeknek, honnan is származik az étel, amit megesznek, valamint tudatosítsák, miként hatnak az elfogyasztott ételek a testre és az elmére. Ez a koncepció a japán kultúra szerves része, s talán pont ez az oka annak, hogy Japánban élnek a világ legegészségesebb gyerekei. 

Az egészségtudatosság kialakítása 

A japán orvosok egyébként már a várandós anyákat is arra biztatják, hogy ragaszkodjanak az „ichijū-sansai” nevű, kiegyensúlyozott étkezési stílushoz, ami jellemzően egy tál rizsből, egy levesből és három köretből áll. A gyermekek megszületését követően a csemeték már korán elkezdik megtanulni az egészséges táplálkozási szokásokat, egyes óvodákban a gyerekek zöldséget szüretelnek ebédre, míg az általános iskolában a zöldségeket, halat és egyéb élelmiszereket termelő gazdaságokról tanulnak a lurkók. 

Mi van a boxodban? 

Az iskolai ebédeket táplálkozási szakértők állítják össze, a diákok pedig aktívan részt vesznek az ételek felszolgálásában. Az óvódákban is biztosítanak ebédet, de a házi bento ebédek is fontos szerepet játszanak a shokuiku népszerűsítésében. A bento egy hagyományos japán egytálétel, amit ún. bento dobozokból szoktak enni. Az étel leggyakrabban otthon készítik el és viszik az iskolába, munkahelyre, de Japánban több bolt is árusít bento boxotkat. Az óvodákban egyébként az óvónők gyakran arra kérik a gyerekeket, hogy meséljék el egymásnak, mi van a dobozukban. Ez élvezetessé teszi az ebédidőt, a gyerekek pedig ösztönzést kapnak arra, hogy új ételeket is kipróbáljanak. 

Gyorsételek helyett 

A gyorsételek helyett a bento ebédek lehetővé teszik a gyerekek számára, hogy egyenletes adagokat kapjanak, az ételek pedig mindig tartalmaznak szezonális zöldségeket, gyümölcsöket, emellett kerülik a magas zsírtartalmú ételeket és az adalékanyagokkal dúsított fogásokat. Az ételeket főleg helyi, friss alapanyagokból készítik, így a menük nemcsak finomak, hanem tápanyagban gazdagok is. 

Éltető víz 

Japánban a gyerekek már korán megtanulják, hogy a folyadékbevitel szempontjából a víz vagy a tea sokkal jobb választás az üdítőnél, az árpa tea például kimondottan népszerű.  Az árpa tea nem tartalmaz koffeint, ugyanakkor tele van ásványi anyagokkal. Éppen ezért a japánok minden korosztálya előszeretettel fogyasztja, hiszen remek alternatívája. cukros teáknak vagy a boltban vásárolt ízesített italoknak, ezáltal a napi kalóriabevitel csökkentésében is segít. 

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

3 jel, hogy...
1

3 jel, hogy kifejezetten jó szülő vagy

2024.11.30. 2 perc olvasás

3 jel, hogy kifejezetten jó szülő vagy

A „43:57” sz...
2

A „43:57” szabály azonnal szimpatikusabbá tesz: te leszel a legnépszerűbb

2024.11.16. 1 perc olvasás

A „43:57” szabály azonnal szimpatikusabbá tesz: te leszel a legnépszerűbb

4 új könyv,...
3

4 új könyv, amit el kell olvasnod idén nyáron

2024.05.23. 3 perc olvasás

4 új könyv, amit el kell olvasnod idén nyáron

Kiderült: ez...
4

Kiderült: ezek a párok maradnak együtt a legtovább

2024.11.24. 2 perc olvasás

Kiderült: ezek a párok maradnak együtt a legtovább

Innen tudhat...
5

Innen tudhatod, hogy valakinek alacsony az érzelmi intelligenciája

2024.11.19. 1 perc olvasás

Innen tudhatod, hogy valakinek alacsony az érzelmi intelligenciája

3 európai or...
6

3 európai ország, ahova el kell utaznod, ha mentálisan szeretnél megerősödni

2025.01.21. 2 perc olvasás

3 európai ország, ahova el kell utaznod, ha mentálisan szeretnél megerősödni

3 mondat, am...
7

3 mondat, amit a nárcisztikus szülők mondanak

2024.11.22. 1 perc olvasás

3 mondat, amit a nárcisztikus szülők mondanak

Mit látsz a...
8

Mit látsz a képen? Elárulja, mennyire aggódsz a jövőd miatt

2024.06.06. 2 perc olvasás

Mit látsz a képen? Elárulja, mennyire aggódsz a jövőd miatt

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves