Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

ROUND TWO

"13 hónapon belül kétszer szültem ikreket"

2023. február 21.

2 perc olvasás

Szőke Anna

csoda szülés ikrek várandósság ikerterhesség
"13 hónapon belül kétszer szültem ikreket"
© Instagram.com/britneygalba

Britney és Frankie Alba élete fenekestül felfordult, amikor megtudták, hogy ikreik mellé még egy dinamikus duó érkezik!


Az alabamai páros kemény kiképzést kapott szülőségből, hiszen gyermekeik száma először nulláról kettőre, majd onnan egyből négyre ugrott fel. Britney Alba ugyanis mindkétszer ikrekkel lett várandós. Ha ez még nem lenne elég hihetetlen, a két ikerpár között csupán 13 hónap korkülönbség van!

Telt ház

2021 tavaszán Britney két kisfiúnak adott életet. Luka és Levi, az ikrek rendesen felkészítették őket minden eshetőségre, így amikor a szülés után fél évvel, a nő ismét gyanút fogott, hogy esetleg várandós lehet, már egyáltalán nem ijedtek meg.

Odamentem a férjemhez és azt mondtam; "Figyelj Frankie, babát várok!" És úgy voltunk vele, hogy ez teljesen rendben van. Ha kettővel elbírtunk, simán menni fog a harmadik is

– emlékszik vissza a 27 éves édesanya.

Egy dologra azonban ők sem számítottak. Az első ultrahang vizsgálaton mindannyiuk – beleértve a vizsgálatot végző szakembert is – legnagyobb megepetésére ismét ikerterhességet fedeztek fel.


Egypetéjű ikrek, kétszer!

Elkezdtünk nevetni, mert azt hittük, hogy csak viccel. De ő komoly arccal ránk nézett és azt mondta; "Nem, ezzel nem viccelnék. Tényleg ketten vannak!"

– idézi fel a nagy hír átélésének pillanatát Britney Alba.

Az édesanya teljesen természetes úton esett kétszer is ikrekkel teherbe, ráadásul a lányok úgynevezett MoMo ikrek. Ez azt jelenti, hogy olyan egypetéjű ikrek, akik osztoznak a magzatburkon és a méhlepényen is. Ez rendkívül ritka jelenség, az amerikai ikerterhességek mindössze 1%-ban fordul elő.


Amikor a csapat legújabb tagjai, Lynlee és Lydia 2022 októberében – mindössze 32 hetes korukban – meglátták a napvilágot a szülők érezték, hogy számukra így lett kerek a világ. Most bárhova mennek, a négy apróság mindenütt rájuk irányítja az emberek figyelmét.

Eddig is sokszor megállítottak, amikor Lukával és Levivel sétáltunk, de most egyenesen olyan, mintha mi lennénk a helyi cirkusz. Mindenki meg akarja nézni őket

– meséli nevetve a 4 gyermekes édesanya.


Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről
1

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

2023.01.07. 3 perc olvasás

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”
2

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

2024.02.01. 2 perc olvasás

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni
3

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

2023.11.12. 3 perc olvasás

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”
4

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”

2023.08.16. 2 perc olvasás

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”
5

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”

2024.01.04. 2 perc olvasás

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”
6

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”

2023.05.31. 2 perc olvasás

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért
7

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

2023.03.27. 2 perc olvasás

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt
8

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

2022.09.09. 1 perc olvasás

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves