Vilmos herceg és a felesége, Katalin úgy döntöttek, a három gyermekük nem kaphat mobiltelefont, de György herceg számára ez már egyre kényelmetlenebb.
Vilmos herceg a napokban őszintén beszélt arról, hogy a gyerekei egyelőre nem használhatnak okostelefont, de azt is bevallotta, hogy ez kezd egyre több feszültséget generálni otthon, főleg György herceg az, aki egyre inkább igényelné, hogy legyen egy készüléke.
A trónörökös nemrég Brazíliában járt, ahol az Earthshot Prize díjátadója kapcsán beszélgetett az egyik helyi tévéssel, itt jött szóba a családi életük, a herceg pedig elmondta, hogy a 12 éves György herceg, a 10 éves Sarolta hercegnő és a 7 éves Lajos herceg még nem kaptak saját telefont, és ez nem is véletlen.
A gyerekeinknek nincs telefonjuk. Úgy gondolom, amikor György középiskolába kerül, talán kap majd egy készüléket, de olyat, ami nem csatlakozik az internethez
– magyarázta Vilmos.
Őszintén szólva, már kezd egyre feszültebb lenni a helyzet emiatt, de megérti miért döntöttünk így
– tette hozzá.
A herceg egyébként arról is beszélt, hogy szerint a legnagyobb probléma az, hogy a gyerekek túl könnyen hozzáférhetnének olyan tartalmakhoz az interneten, amiket nem kellene látniuk.
Egy egyszerű telefon, amivel csak hívni és üzenetet küldeni lehet, az úgynevezett ‘régi típusú’ készülék szerintem bőven elég
– fogalmazott a trón várományosa.
Vilmos korábban már az Apple TV „The Reluctant Traveler” című műsorában is beszélt arról, hogy feleségével, Katalin hercegnével tudatosan próbálják távol tartani gyermekeiket a közösségi médiától és az online világtól. A család igyekszik a lehető legnormálisabb gyerekkort biztosítani a három gyermekének, annak ellenére, hogy királyi kötelezettségeiknek már most eleget kell tenniük.
A walesi hercegi pár és a gyerekeik nemrég költözött be új otthonukba, a windsori Forest Lodge-ba, ahol a csemetéik nyugodtabb környezetben nőhetnek fel. Egy palotai forrás szerint
a gyerekek boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnnek, ennek nagy része Katalin érdeme, aki igyekszik stabil, szeretetteljes légkört teremteni, hasonlóan ahhoz, ahogyan ő maga is felnőtt.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!