Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

BÍRÓSÁG

Shakirát hatalmas adócsalással vádolják, bíróság elé kell állnia

2022. május 27.

1 perc olvasás

ELLE

bíróság börtön Shakira Barcelona adócsalás
Shakirát hatalmas adócsalással vádolják, bíróság elé kell állnia

Shakirát 14,5 millió euró értékű adócsalással vádolja a spanyol állam.

Shakirát 2019-ben vádolták meg adócsalással. Az ügyészség szerint az énekesnő 2011 és 2014 között nem fizetett adót Spanyolországban, pedig már bizonyítottan Barcelonában élt. Az összeg nem kevés, 14,5 millió euró, vagyis 5,7 milliárd forint értékű tartozásról van szó.

Az énekesnő tagadja a vádakat, álláspontja szerint ebben az időszakban fél évnél többet nem töltött Spanyolországban, illetve bevételeinek nagy része sem itt keletkezett. Az ügyészség szerint azonban ez nem állja meg a helyét, a több évig tartó nyomozás során pedig elegendő bizonyítékot találtak ahhoz, hogy Shakirának most bíróság elé kelljen állnia.

Ezek után közleményt adott ki az énekesnő, amelyben leírta, hogy a bíróságon is kiáll majd igaza mellett. Illetve, hogy eddig is minden országban rendben voltak adóügyei, ahol valóban fizetnie is kellett.

Az ügy érdekessége, hogy Shakira hivatalos lakhelye csak 2015 óta Barcelona, előtte sokáig a Bahamákra volt bejelentve. Ennek ellenére már befizette a spanyol állam számára az adóhatralékot, sőt a kamatokat is.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
1

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
2

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
3

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
4

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
5

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
6

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
7

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
8

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

ezek is érdekelhetnek

Angelina Jolie könyörtelenül kigúnyolta Brad Pittet a bíróságon

2023.07.11. 2 perc olvasás

Válás

Katalin hercegné így segít a bebörtönzött édesanyáknak

2023.06.28. 1 perc olvasás

Jótékonyság

Kevin Costner súlyos dologgal vádolja a feleségét - hangos lesz a válás

2023.06.16. 1 perc olvasás

Válás

Kiderült, hogy ki hozta össze Shakirát és Lewis Hamiltont

2023.06.14. 1 perc olvasás

New Romance

Shakira miatt mehet tönkre Lewis Hamilton és Tom Cruise barátsága

2023.06.13. 2 perc olvasás

New Romance

Itt a bizonyíték: Shakira és Lewis Hamilton tényleg randevúzni kezdtek

2023.06.09. 1 perc olvasás

New Romance

Harry herceg meglepő információt osztott meg az exbarátnőjéről

2023.06.08. 1 perc olvasás

Royal Family

Harry herceg bevallotta, hogy flörtölt más nőkkel, miközben kapcsolatban volt

2023.06.07. 1 perc olvasás

Royal Family

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves