A zenei producer szerint Selena Gomez nem éppen a klasszikus egészségtudatos étrend híve.
Selena Gomezről sok mindent tudunk: sikeres énekesnő, színésznő, beauty-márka alapító és az elmúlt évek egyik legtöbbet figyelt sztárja. Azt viszont talán csak kevesen sejtették, hogy az étkezési szokásai merőben eltérnek a szokványostól.
A férje, Benny Blanco Gwyneth Paltrow Goop Podcastjának élő felvételén legalábbis arról beszélt, hogy a feleségének olyan az étrendje, mint egy ötéves gyerekének. A zene producer viccesen azt mondta, Selena többnyire azokat az ételeket részesíti előnyben, amikről az ember pontosan tudja, nem feltétlenül férnek bele egy szigorú diétába.
Benny Blanco példának okán elárulta, hogy Selena simán eszik gyorskaját reggelire. Ha pedig mindez nem volna már önmagában is kissé „megbotránkoztató”, akkor Blanco azt is elárulta, hogy Selena nem igazán rajong a gyümölcsökért és a zöldségekért. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem kerül egészségesebb étel a tányérjára, csak éppen a klasszikus salátás, zöld smoothie-s celebétrend láthatóan nem az ő világa.
A történet különösen vicces fordulatot vett, amikor Benny arról beszélt, hogy Selena a Goop Kitchen ételeit viszont kifejezetten szereti. Gwyneth Paltrow egészségtudatos, „clean” elvű ételkiszállító márkája gluténmentes tálakat, salátákat, szószokat és könnyebb fogásokat kínál. Benny szerint Selena ezeket az ételeket tényleg szívesen eszi, de van egy apró csavar: ha salátatálat rendel, a salátaleveleket rendszerint meghagyja neki, és inkább csak a feltéteket eszi le róla.
Benny Blanco korábban is beszélt már arról, hogy Selena mennyire szereti a kiadós, otthonos ételeket. A The Kitchnnek adott interjújában elmondta, hogy ha steakestét tart neki, azzal biztosan nyert ügye van.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!