Újabb botrány a királyi családban, ezúttal Eugénia hercegnő került a középpontba.
Újonnan nyilvánosságra hozott Epstein-iratok szerint Sarah Ferguson 2010-ben obszcén megjegyzést tett lányáról, Eugénia hercegnőről egy Jeffrey Epsteinnek küldött e-mailben, mindezt akkor, amikor Epstein már elítélt szexuális bűnöző volt.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (Department of Justice) január 30-án több millió oldalnyi, az Epstein-ügyhöz kapcsolódó dokumentumot hozott nyilvánosságra. A fájlok között szerepel egy 2010 márciusában írt e-mail is, amelyben Sarah Ferguson válaszolt Epstein New York-i utazásra vonatkozó kérdésére. Ferguson a válaszában arról írt, arra vár, hogy a lánya hazajöjjön egy shagging (a brit szlengben azt jelenti, lefeküdni valakivel) hétvégéről. A levél idején Eugénia mindössze 19 éves volt, mindez két nappal a 20. születésnapja előtt történt. A fiatal hercegnő akkor éppen akkori párjával (most már férjével), Jack Brooksbankkel ünnepelt. Az e-mail különösen súlyos visszhangot váltott ki, mivel Epstein ekkorra már letöltötte börtönbüntetését egy kiskorút érintő szexuális bűncselekmény miatt.
Sarah Ferguson szóvivője nem kívánt reagálni az e-mail tartalmára, míg a Buckingham-palota nem adott azonnali választ a sajtómegkeresésekre. A mostani dokumentumcsomag más, Ferguson és Epstein közötti levelezéseket is tartalmaz. Egy 2010 eleji üzenetben a hercegné tréfásan – vagy sokak szerint zavarba ejtően – azt írta Epsteinnek:
Csak vegyél feleségül.
Hasonló hangvételű üzenetek egyébként már korábban, 2009-ben is előkerültek. A friss iratok András (aki már nem herceg) is ismét reflektorfénybe került az ügy kapcsán. Károly király öccse ugyanis több fotón is feltűnik Epstein társaságában, ugyanakkor András továbbra is tagadja, hogy bármilyen törvénysértést követett volna el. András kegyvesztettségéről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!