Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Mit tanultunk az elmúlt 20 évből?

2020. november 20.

2 perc olvasás

20 év változás
Mit tanultunk az elmúlt 20 évből?

Ismert hazai személyiségeket kérdeztünk arról, mik azok a legfontosabb leckék, amiket az elmúlt 20 év során megtanultak, illetve milyen tanácsot adnának a 20 évvel ezelőtti önmaguknak? 


Ürge-Vorsatz Diána klímakutató

„Az egyik legfontosabb, amit nőként megtanultam, hogy igenis lehetséges egyszerre működtetni sikeres szakmai és családi életet – igaz, nekem a hét gyerekem mellett kicsit tovább tart, mint egy átlagos családban. Megtanultam tehát, hogy nincs végtelen időnk, ezért minden egyes perc számít, kinek adom, mire szánom. És fantasztikus ajándék, ha az ember szenvedéllyel szereti a munkáját, mégis tudom, hogy minden egyes perc, amit a gyerekeimmel töltök, befektetés a magam és a gyerekek jóllétébe.”


Henri Gonzo, a Fran Palermo énekes-dalszerzője

„Olvastam, hogy káosznak kell lenni valakiben ahhoz, hogy táncoló csillagot teremtsen, és ezt akkor értettem meg, amikor az alkotás nehézségeivel találkoztam. Megtanultam, hogy a magányból nem érdemes bármibe menekülni, és hogy a barátok mennyire fontosak számomra.”


Polgár Judit nemzetközi sakknagymester

„Ma sem üzennék mást a 20 évvel ezelőtti önmagamnak, mint amivel már akkoriban is tisztában voltam: fejlődni akkor tudok, ha kitartó és magammal szemben is őszinte vagyok. Így még az olyan nehéz és bizonytalan helyzetekben is, mint a mostani járvány, meg lehet találni az új lehetőségeket.”


Szél Bernadett független országgyűlési képviselő

„Az egyik fontos lecke, amit megtanultam, hogy mindig tegyem azt, amit helyesnek tartok, ez egy jó iránytű. A másik pedig, hogy sohasem szabad feladni, csinálni kell akkor is, ha kényelmetlen, ha szokatlan, esetleg elsőre nem tökéletes. Minden nap tenni, amiben hiszünk, csak ez visz előre.”


A teljes válaszokat, valamint L. Ritók Nóra, Zoób Kati, Cseke Eszter, Laár András gondolatait az Elle magazin 2020. decemberi számában olvashatják.

ELLE 2020/12

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Károly királ...
1

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

„Kamilla elh...
2

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Döbbenetes l...
3

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant a...
4

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Megalázta az...
5

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Meghan Markl...
6

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant a...
7

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Kamilla herc...
8

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Ezek is érdekelhetnek

Onnan tudhat...

Onnan tudhatod, hogy jó irányba változik az életed, ha ebben a 6 dologban egyre rosszabb vagy

2026.07.03. 4 perc olvasás

Feel good

3 külső jel,...

3 külső jel, ami belső változásra utal

2026.05.27. 4 perc olvasás

IN MOTION

Egyetlen mar...

Egyetlen marék só a küszöbnél – és sokan különös változást vettek észre otthon

2026.05.25. 5 perc olvasás

rituálé

Uránusz az I...

Uránusz az Ikrekben: az asztrológia szerint most minden megváltozik

2026.04.24. 6 perc olvasás

Horoszkóp

Eltűnnek a t...

Eltűnnek a trendi otthonok? Egy új szemlélet veszi át a helyüket 2026-ban

2026.04.06. 4 perc olvasás

átalakulás

5 jelentős v...

5 jelentős változás, amit megtapasztalhatsz az áprilisi rózsaszín telihold után

2026.04.03. 3 perc olvasás

Astrology

Demi Moore l...

Demi Moore lánya egyre sikeresebb zenészként, így támogatja a színésznő

2026.03.01. 3 perc olvasás

Singing

4 jel, hogy...

4 jel, hogy valamit azonnal változtatnod kell a párkapcsolatodon

2026.02.15. 3 perc olvasás

Relationship

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves