Mila Kunis is játszott a 2010-es Fekete Hattyúban.
Mila Kunis 15 évvel később elárulta, hogy a Fekete hattyú című film felkészülése milyen áldozatokat követelt meg. A népszerű színésznő Natalie Portman oldalán játszik az alkotásban, amelyet számos Oscar-díjra jelöltek annak idején.
Nemrég a Vogue magazin készített vele interjút, aminél jelen volt Natalie Portman, valamint a film rendezője, Darren Aronofsky is:
A felkészülésem rengeteg táncból és nagyon kevés evésből állt — tudom, nem ezt kellene mondani, de ez az igazság. Sok levest ettem, és napi 12 órát táncoltam.
A beszélgetésben Mila Kunis valami mást is elárult:
Eredetileg csak három hónap felkészülés lett volna a forgatás kezdete előtt, de elvesztettünk némi finanszírozást, így ez hat hónapra nőtt, miközben Darren próbált pénzt szerezni. Neki ez borzasztó volt, de Nat és én nagyon örültünk, mert három plusz hónapunk volt táncolni.
A színésznő azt is felfedte, hogy a sok táncjelenet közben számos sérülést is szerzett, és az egész bordáján horzsolások voltak. Emellett pedig olyan is volt, hogy a válla kiugrott, de a rendező elvitte egy akupunktúrás kezelésre, ami sokat segített rajta.
15 évvel később a Fekete hattyúval kapcsolatban az is kiderült, hogy Natalie Portman szerezte meg Mila Kunisnak a szerepét. A két színésznő régóta jó barátságot ápol egymással, és amikor az Oscar-díjas sztár megtudta, hogy a barátnője anno balettozott, akkor biztos volt benne, hogy neki kell Lily karakterét megformálnia.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!