Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Évforduló

Egy évvel ezelőtt hunyt el Liam Payne: az egykori zenésztársa szívszorító vallomást tett

2025. október 19.

2 perc olvasás

ELLE

gyász One Direction liam payne louis tomlinson
Egy évvel ezelőtt hunyt el Liam Payne: az egykori zenésztársa szívszorító vallomást tett
© Shutterstock

Liam Payne 2024. október 16-án hunyt el, miután kizuhant egy hotel erkélyéről Argentína fővárosában, Buenos Airesben. 


A One Direction zenésze, Louis Tomlinson őszinte vallomást tett arról, hogy milyen volt megbirkózni Liam Payne halálával. A 31 éves énekes Argentínában vesztette életét, miután kizuhant a hotelszobája erkélyéről, és az életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentősök.

Louis Tomlinson az egykori bandatársával kapcsolatban a The Independent-nek adott interjút:

Naivan azt hittem, hogy mostanra sajnos kicsit jobban ismerem a gyászt, mint a korombeliek. Azt gondoltam, ez talán jelent majd valamit — de egyáltalán nem így lett

– nyilatkozta az énekes, aki 2016-ban az édesanyját veszítette el rákbetegségben, 2018-ban pedig a húga, Félicité hunyt el drogtúladagolásban. 

Azt hiszem, ez olyasmi, amit soha nem fogok igazán elfogadni

– tette hozzá Louis Tomlinson.

Az énekes kiemelte, hogy Liam Payne jó barátja volt, és nagyon sok emléke van vele kapcsolatban, amelyekre örömmel emlékszik vissza. Hozzátette, hogy a One Direction többi tagja: ő, Zayn Malik, Harry Styles és Niall Horan egyértelműen közelebb kerületek egymáshoz az elmúlt egy évben a tragédia miatt:

A legjobb barátok azok, akikkel, amikor végre találkoztok, olyan, mintha semmi idő sem telt volna el

– folytatta Louis Tomlinson, majd beszélt arról is, hogy a találkozókat a sűrű időbeosztásuk miatt nehezebb összehozni:

Egyszerűen elképesztő látni, hogy mindenki a maga útján ilyen jól boldogul.

A One Direction zenekar a 2010-es brit X-Faktor válogatókon alakult meg, amikor a zsűri 5 idegen fiatal srácot választott ki, és így együtt közösen folytathatták a versenyt. Nem sokkal később azonban már több világkörüli turnéjuk volt, és hatalmas rajongótáborra tettek szert. Jelenleg Louis Tomlinson, Harry Styles, Niall Horan és Zayn Malik is a szólókarrierjére fókuszál. 

Via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Kamilla elh...
1

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Károly királ...
2

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Kamilla herc...
3

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Megalázta az...
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Meghan Markl...
5

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant a...
6

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Felrobbant a...
7

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes l...
8

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves