Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Betegség

Kórházba került Miley Cyrus

2025. május 25.

2 perc olvasás

ELLE

betegség kórház miley cyrus
Kórházba került Miley Cyrus
© Shutterstock

Miley Cyrus rövid időre az intenzív osztályra került, de szerencsére már jól van. 


A popikon Miley Cyrus Jimmy Kimmel vendége volt a napokban, a műsorvezetőnek pedig elárulta, a hollywoodi Hírességek Sétányán forgattak még tavaly, utána pedig olyan súlyos fertőzést kapott, hogy az intenzív osztályon kellett kezelni.  

A hírességek sétányán forgatott 

Az énekesnő a hamarosan megjelenő Something Beautiful című albumának vizuális jeleneteit – ugyanis a korong mellé egy azonos című musical film is megjelenik – forgatta a Hollywood Walk of Famen, a felvételek közben pedig többször is alaposan meghempergett a földön. Ezt követően jelentkeztek térdkörnyéki panaszai, amik annyira súlyosak voltak, hogy végül kórházi kezelésre szorult. 

A lábam valahogy a térdkalács környékén elkezdett szétmállni 

– magyarázta Miley Jimmy Kimmelnek. 

Októberben vettük fel a videót, és novemberben, hálaadás környékén kerültem az intenzívre 

– árulta el az énekesnő. 

Baktériumokkal tele 

Az eset kapcsán Dr. Alex McDonald családorvos elmondta, a városi utcák hírhedtek arról, hogy tele vannak mindenféle kellemetlen baktériummal, ha pedig Mileynak egy vágás vagy karcolás volt a térde körül, akkor nagyobb lehetett rá az esélye, hogy elkap valamilyen fertőzést. Ugyanakkor az orvos megjegyezte, valószínűleg óriási balszerencséről van szó. McDonald hozzátette, az olyan fertőzések, mint, amit az énekesnő is elkapott, ritkák, de súlyosak, a tüntetek pedig nagyjából a fertőzést követő 3-5 napon belül jelentkeznek. Szerencsére Miley a történtek óta már felépült. 

A Miley Cyrussal való beszélgetést itt lehet visszanézni: 

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markl...
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant a...
2

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Megalázta az...
3

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

„Kamilla elh...
4

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Kamilla herc...
5

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes l...
6

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant a...
7

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Károly királ...
8

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves