Vilmos és Katalin legkisebb gyereke nem véletlenül a royal rajongók egyik kedvence: Lajos herceg minden hivatalos eseménybe visz egy kis kiszámíthatatlanságot.
Lajos herceg kétségtelenül az angol királyi család egyik legnépszerűbb tagja, s bár még csak 8 éves, de minden eseményen, ahol felbukkan emlékezeteset alkot. A Trooping the Colour erkélyjelenetei, a karácsonyi séták és a hivatalos családi megjelenések alapján pontosan látszik, hogy ő bizony nem az a típus, aki mindig tökéletesen mozdulatlanul áll, és türelmesen várja, mikor ér véget egy protokolláris rendezvény, sőt a csintalansága mellett királyi hagyományokat is olykor-olykor megszegi.
A királyi család karácsonyi sétája Sandringhamben minden évben nagy figyelmet kap. Ilyenkor a családtagok együtt mennek a St Mary Magdalene-templomba, majd üdvözlik az összegyűlt érdeklődőket. A gyerekeknél általában megszokott, hogy a szüleik vagy testvéreik közelében maradnak, Lajos azonban 2023-ban kicsit lazábban értelmezte ezt a felállást. A kis herceg a fotók tanúsága szerint unokatestvére, Mia Tindall kezét fogta inkább, vagyis nem a szülei, Vilmos és Katalin, illetve nem is György vagy Sarolta mellett haladt. A jelenet nagyon kedves volt, és rögtön sokak kedvence lett, mert Lajos láthatóan teljes természetességgel kapcsolódott az unokatestvéréhez.
A brit felsőbb osztálybeli öltözködés egyik furcsa, de régóta ismert hagyománya, hogy a kisfiúk sokáig rövidnadrágot viselnek hivatalos eseményeken. György hercegnél is sokáig láttuk ezt, és Lajos is gyakran jelent meg rövidnadrágos, klasszikus kisfiús szettekben, még akkor is, amikor az időjárás alapján az ember legszívesebben ráadott volna még egy plusz réteget. A hagyomány szerint a fiúk nagyjából nyolcéves koruk körül váltanak át hosszúnadrágra a formálisabb megjelenéseknél, Lajos azonban már korábban, hatévesen is feltűnt olyan eseményen, ahol hosszúnadrágos, öltönyösebb szettet viselt. Persze az outfitjét feltehetően Katalin hercegné állította össze, aki úgy tűnik, szintén nem ragaszkodik görcsösen minden régi szokáshoz.
Lajos herceg történetében van egy olyan szabályszegés is, amelyet valójában nem ő követett el, II. Erzsébet királynő döntött róla még a születése előtt. A régi, 1917-es rendelkezés alapján a mindenkori uralkodó dédunokái közül nem mindenki kapta volna meg automatikusan a hercegi vagy hercegnői címet és a királyi fenség megszólítást. II. Erzsébet azonban 2012-ben új rendelkezést adott ki, amely kimondta, hogy a walesi herceg legidősebb fiának minden gyermeke használhatja a Royal Highness megszólítást, valamint a hercegi vagy hercegnői címet. Ennek köszönhetően nem csupán György, de Sarolta és Lajos is viselhetik a hercegnői és hercegi megszólításokat.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!