Károly király hivatalosan is király lett, felkerült a fejére a korona.
Az órákig tartó ceremónia egyik legfontosabb pillanata volt, amikor Károly király fejére felkerült a korona, majd Vilmos herceg egy megható gesztussal köszöntötte.
Bár Károly király már Erzsébet királynő halála után uralkodóvá vált, hivatalosan most tette le az esküjét. A koronázási ceremónia több részből áll, a király is esküt tett, felkenték, majd felkerült a fejére Szent Eduárd koronája. Hagyományos ezzel koronázzák meg az uralkodót. Csak koronázás során használják, mivel nagyon nehéz, nagyjából 2,5 kilogramm.
Miután megkoronázták, Károly király elfoglalta a helyét, majd felesküdtek rá a vallási vezetők. Ezután Vilmos herceg következett, ő volt az egyedüli a királyi családból, aki letérdelt, és úgy mondott esküt. Miután Wales hercege elmondta a szövegét, megható gesztust tett, és adott egy puszit az apjának.
Károly király után Kamilla királyné következett, akit szintén felkentek és megkoronáztak. Ő egy kisebb koronát viselhetett, Teck Mária gyémántokkal kirakott koronája kerülhetett a fejére. A ceremónia után a királyi pár hintóval távozik, később pedig a Buckingham-palota erkélyéről köszöntik az embereket.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!