Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Apa és fia

Károly király ezért nem engedi visszatérni Harry herceget a királyi családba

2024. február 19.

2 perc olvasás

ELLE

harry herceg királyi család Károly király
Károly király ezért nem engedi visszatérni Harry herceget a királyi családba
© Shutterstock

Károly király súlyos döntést hozott meg Harry herceggel kapcsolatban. 


Korábban megírtuk, hogy Harry herceg készen állna visszatérni a királyi családba, ha Károly király megkérné rá a súlyos betegségét követően. Most azonban kiderült, hogy a brit uralkodó nem akarja elfogadnia a fia segítségét, és elképzelni sem tudja, hogy visszatérjen közéjük. 

Nehezen tudnám elképzelni, ha az édesapja segítséget kérne, Harry nemet mondana. Azt hiszem megpróbálná. Azonban nem gondolom, hogy ez valami olyasmi, amit magától megtenne

– nyilatkozta egy bennfentes nemrég.

Szilárd véleménye van Károly királynak

A jelenlegi információk szerint Károly király és Harry herceg kapcsolatán nem sokat javított a múltkori 30 perces találkozójuk, ugyanis a brit uralkodó továbbra is úgy gondolja, hogy a fiának nincs helye a királyi családban, úgy mint korábban, és nem kell feladatokat elvállalnia. 

Néhány alkalomtól eltekintve a király igen nem tervezi, hogy számos feladatot más családtagokra hárítson, amíg kezelés alatt áll

 – mondta egy bennfentes a Daily Mail magazinnak. 

Erzsébet királynő a halála előtt egyébként kihangsúlyozta, hogy Harry „félig befelé, félig kifelé” megközelítése egyszerűen nem tudott működni, és ezzel úgy tűnik, hogy Károly király is egyetért. A találkozó során egyébként Harry nem volt hajlandó egy szobában lenni Kamilla királynéval. 

A brit uralkodónál rákot diagnosztizáltak

A Buckingham-palota néhány hete jelentette be a szomorú hírt: Károly királyt rákkal diagnosztizálták. Arról nincs információ, hogy a betegség, melyik fajtájával, valamint arról sem, hogy milyen stádiumban van, de mindenki bizakodó, és már el is kezdték a brit uralkodó kezelését. Károly most sok időt tölt vidéken, de a kezelésekre mindig visszatér Londonba.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
2

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
3

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
4

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
5

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
6

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
7

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
8

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves