Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelme most sem tartott ki.
A színész és az énekesnő megegyezett a válásukkal kapcsolatban. Az ELLE is megírta, hogy Jennifer Lopez 2024 augusztusában beadta a válókeresetet, ám valójában a férjével már hónapok óta külön éltek. Most pedig hamarosan pontot tesznek a kapcsolatuk végére.
A TMZ azt írja, hogy egyik fél sem kér a másik vagyonából, amelyet külön szereztek különböző projektekből a házasságuk alatt. Ennek értelmében Jennifer Lopez nem tart igényt arra a pénzre, amely Affleck és Matt Damon közös produkciós cégéből származik.
Azt azonban nem tudni, hogy az egykori pár, hogyan állapodott meg 60 millió dolláros Beverly Hills-i villájukkal kapcsolatban, amelyet hónapok óta árulnak, de egyelőre nem sikerült megtalálniuk a tökéletes vevőt. Laura Wasser Los Angeles-i ügyvédnő közvetített a két fél között, és annak ellenére, hogy nem volt házassági szerződésük, a tárgyalások zökkenőmentesen zajlottak.
Jennifer Lopez és Ben Affleck egyébként a szakítás ellenére is jóban maradtak, sőt állítólag a színész még karácsonyi ajándékot is vásárolt a volt párjának, valamint gyakran találkoznak a gyerekeik miatt, akik remek barátságot ápolnak egymással.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!