Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Szerelem

Új barátnőjével vonult Jason Momoa a vörös szőnyegen: ez a hölgy csavarta el a színész fejét

2025. február 16.

1 perc olvasás

ELLE

szerelem sztárpár Jason Momoa
Új barátnőjével vonult Jason Momoa a vörös szőnyegen: ez a hölgy csavarta el a színész fejét
© stringer / ImagineChina / Imaginechina via AFP

Most először mutatta meg 13 évvel fiatalabb kedvesét a nyilvánosságnak. 


Csak úgy izzott a levegő péntek este a New York-i Radio City Music Hall előtti vörös (pontosabban ezúttal kék) szőnyegén: az SNL50 koncertjére újdonsült barátnőjével érkezett Jason Momoa!

Debütálás

Ez volt az első alkalom, hogy nyilvános eseményen mutatkozott szíve választottjával a filmsztár: a szerencsés hölgy Adria Arjona, aki több film és sorozat, például a Morbius és a Hit Man mellékszerepeiben tűnt már fel. Bár megismerkedésük történetét egyelőre homály fedi, nem kizárt, hogy a közös szakmai köröknek, ismerősöknek köszönhetik románcukat is.

A sztárpár nagyjából egy éve lehet együtt, a 45 éves Momoa ugyanis már tavaly májusban összebújós fotót posztolt Instagramjára kedvesével – tette ezt négy hónappal azután, hogy hivatalosan is kimondták válásukat Lisa Bonet-val. Házasságuk hat év után, 2022. elején ért véget.

Love is in the air

Bár Momoa és Arjona között 13 év korkülönbség van a férfi javára, a jelek szerint ez egyáltalán nem akadály a szerelmeseknek. A pénteki eseményen egymást ölelgetve, hatalmas mosollyal az arcukon pózoltak a fotósoknak, szinte tapintható volt közöttük a kémia. A színésznő egy csinos, szűk szabású fekete miniruhát viselt, míg az Aquaman sztárja egy laza farmer-bőrzakó kombinációban érkezett a premierre.

via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Megalázta az...
1

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant a...
2

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Károly királ...
3

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Döbbenetes l...
4

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Kamilla herc...
5

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

„Kamilla elh...
6

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant a...
7

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Meghan Markl...
8

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves