Hugh Jackman és a felesége közel 30 évig élt házasságban.
2023-ban sokakat meglepett, hogy 27 évnyi házasság után Hugh Jackman és Deborra Lee-Furness a válás mellett döntött. A pár a kapcsolatuk alatt két közös gyermeket fogadott örökbe, és úgy tűnt, hogy őket semmi sem tudja szétválasztani. Most véglegesítették a válásukat, és az ausztrál színésznő egy nyilatkozatot is közzétett.
Szívem és együttérzésem mindazoknak szól, akik megjárták az árulás traumatikus útját. Én azonban hiszek egy felsőbb erőben, és abban, hogy Isten/az univerzum, bármihez is viszonyítasz, mint útmutatásodhoz, mindig értünk dolgozik. Ez a hit segített nekem átvészelni a majdnem három évtizedes házasságom felbomlását.
Lee-Furness hozzátette azt is, hogy véleménye szerint az életünkben lévő kapcsolatok nem véletlenszerűek, ugyanis mindenkitől tanulhatunk valamit.
A népszerű színészt januárban kézen fogva fotózták le Sutton Fosterrel. A színésznő 10 év házasság után 2024 októberében adta be a válókeresetet, így ő is válik a férjétől, Ted Griffintől. A két sztár azonban évek óta ismeri egymást, így a kapcsolatuk nem lepett meg sokakat.
Hugh Jackman és a felesége 2023-ban egy közleményben jelentette be a válásukat:
Áldottak vagyunk, hogy majdnem három évtizedet tölthettünk együtt férjként és feleségként egy csodálatos, szeretetteljes házasságban. Az utunk most megváltozik, úgy döntöttünk, hogy különválunk, hogy folytassuk egyéni fejlődésünket.
Az egykori pár 1995-ben ismerkedett meg egy ausztrál tévéműsor forgatásán, majd egy évvel később kimondták egymásnak a boldogító igent.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!