Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Harry herceg könnyekben tört ki legutóbbi beszédében

2019. október 16.

1 perc olvasás

apa Archie harry herceg Meghan Markle
Harry herceg könnyekben tört ki legutóbbi beszédében

"Egészen más apaként itt állni"


Harry herceget elárasztották az érzelmek a WellChild Díjátadón kedd este.

A sussex-i herceg és hercegné részt vett az évente megrendezett díjátadón, mely a komoly betegségekkel küzdő gyerekek kitartását ismeri el, csakúgy, mint a szüleikét és az ápolóikét.

Harry beszédet is mondott az eseményen, amely során arról beszélt, milyen fontos, hogy most már apaként vesz részt a díjátadón. Elárulta, hogy tavaly ilyenkor még csak ő és Meghan tudták, hogy babát várnak.

Amikor elkezdte beszédét, elöntötték az érzelmek, amint visszagondolt erre az időszakra, és arra, hogy szülőként ők is mindent megtennének, hogy védelmezzék és segítség gyermeküket, akár ha születési rendellenességgel jönne a világra, akár, ha később lenne beteg”.

Egy ponton Harry alig bírta folytatni beszédét, így a konferanszié, Gabby Roslin vigasztalta meg.

„Tavaly, mikor itt voltunk, a feleségemmel első gyermekünket vártuk – senki sem tudta ezt akkor, csak mi – és emlékszem, milyen erősen szorítottam Meghan kezét végig az eseményen, miközben mindketten arra gondoltunk, milyen lesz, amikor majd mi is szülők leszünk” – mondta.

„És most, szülőként itt lenni és beszélni olyan érzéseket kelt bennem, amiket sosem tudtam volna megérteni, amíg nem lett saját gyerekem”.

Micsoda nemes szív!

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Megalázta az...
1

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Meghan Markl...
2

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant a...
3

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Kamilla herc...
4

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Károly királ...
5

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant a...
6

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

„Kamilla elh...
7

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Döbbenetes l...
8

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Ezek is érdekelhetnek

Diana herceg...

Diana hercegné egykori asztrológusa előre megjósolta Harry hercegék hazaköltözését? Ezt mondta 2025-ben

2026.09.12. 3 perc olvasás

Hogy mi?

III. Károly...

III. Károly tisztázta, mire számíthat Harry és Meghan a visszatérésük után

2026.09.08. 5 perc olvasás

Döntés

Így telt Meg...

Így telt Meghan Markle és Harry herceg utolsó hétvégéje Kaliforniában a nagy költözés előtt

2026.08.30. 3 perc olvasás

Költözés

Minden Megha...

Minden Meghan Markle színészi visszatéréséről – tényleg meghiúsult a nagy Netflix-szerep?

2026.08.24. 3 perc olvasás

Hoppá!

Harry herceg...

Harry herceg és Meghan Markle nagy döntést hozott: visszaköltöznek Nagy-Britanniába – RÉSZLETEK!

2026.08.20. 4 perc olvasás

Hogy mi?

Diana herceg...

Diana hercegné előtt tisztelgett a vörös szőnyegen Meghan Markle

2026.08.09. 2 perc olvasás

Wow

Eugénia herc...

Eugénia hercegnő ugyanazt a királyi hagyományt törte meg, mint Meghan Markle

2026.08.08. 2 perc olvasás

Royal family

Kínosan alak...

Kínosan alakult Harry herceg és Károly király találkozója, bennfentes információ derült ki

2026.07.22. 2 perc olvasás

Royal family

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves