Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Gisele Bündchen komoly mentális betegséggel küzdött

2019. február 02.

1 perc olvasás

gisele bündchen leonardo dicaprio
Gisele Bündchen komoly mentális betegséggel küzdött

Azt is elmondta, miért szakított Leoval

A PORTER magazin által közölt interjúban Gisele többek között arról is beszél, mi vezetett a szakításhoz Leonardp DiCaprióval. 1999 és 2005 között jártak, és akkoriban Hollywood legszebb párjának számítottak.

Bündchen elmondta: Egy ideje szorongásos zavarral, szörnyű pánikrohamokkal és öngyilkossági gondolatokkal küzdött. „Úgy éreztem, nem oszthatom ezt meg senkivel” – mondta. „Úgyhogy elnyomtam, amitől csak egyre rosszabb lett”.

Egy ponton az interjúból kiderül, hogy Bündchen majdnem leugrott egy erkélyről, de szerencsére meggondolta magát, és ekkor már képes volt segítséget kérni. A gyógyulás érdekében szeretteivel vette körbe magát és megszabadult egészségtelen szokásaitól, aztán úgy érezte, hogy DiCaprio mégsem az igazi számára, habár nagyon szerette őt. „Többé nem hallgattattam el saját magam cigizéssel, ivással és a túl sok munkával, így egyre inkább feltűntek olyan dolgok, amiket addig nem akartam észrevenni” – írta a "Lessons: My Path to a Meaningful Life" (Leckék: Utam egy tartalmas élet felé) című könyvében. „Hogy egyedül voltam-e komoly lelki munkámban, míg ő ugyanaz maradt, aki vol? Végül, sajnos, azt kellett látnom, hogy igen”.

Azóta a modell nem fogyaszt cukrot, alkoholt és koffeint, rengeteget jógázik, és annyi időt tölt a természetben, amennyit csak lehet. Két évvel a DiCaprióval való szakítás után összejött Tom Brady amerikafoci sztárral és 2009-ben összeházasodtak. A párnak két közös gyereke van, Vivian és Benjamin Brady.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
1

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
2

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
3

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
4

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
5

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
6

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
7

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
8

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

ezek is érdekelhetnek

Kiderült, hogy Leonardo DiCaprio valóban eljegyezte-e a 25 éves barátnőjét

2024.03.28. 2 perc olvasás

Szerelem

Megdöbbentő pletyka terjed Leonardo DiCaprio magánéletéről, egy modell tálalt ki a hálószoba titkairól

2024.03.01. 2 perc olvasás

VALLOMÁS

Fotó: Leonardo DiCapriót nagyon kellemetlen helyzetbe hozta a barátnője

2023.10.30. 2 perc olvasás

Pikáns képek

Ebben a csodás, 30 millió dolláros nyaralóban lazít Leonardo DiCaprio

2023.07.15. 1 perc olvasás

HELLO SUMMER

Hoppá: ez a modell rabolhatta el Leonardo DiCaprio szívét

2023.05.26. 2 perc olvasás

L'amour?

Hihetetlen, hogy kivel bulizott Leonardo DiCaprio, ő lenne az új barátnője?

2023.04.17. 2 perc olvasás

Irinardo?

Leonardo DiCaprio 19 éves barátnője kikészült: még az Instagramról is eltűnt

2023.02.09. 3 perc olvasás

Eden Polani

Videó: Leonardo DiCaprio táncáról beszél ma mindenki

2023.01.09. 1 perc olvasás

Dance

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves