Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Wedding bells

Dua Lipa először szólalt meg az eljegyzéséről

2025. június 12.

2 perc olvasás

ELLE

Dua Lipa eljegyzés vallomás
Dua Lipa először szólalt meg az eljegyzéséről
© ANGELA WEISS / AFP

Dua Lipa és Callum Turner ki fogják mondani egymásnak a boldogító igent. 


Egy közösségi média bejegyzésből már hónapok óta sejteni lehetett, hogy Dua Lipa menyasszony lett, de most az énekesnő is megerősítette a hírt. A népszerű sztár a brit Vogue magazinnak árulta el, hogy ő és a párja, Callum Turner oltár elé állnak.

Igen, eljegyeztük egymást. Olyan jó, amikor az a személy, akivel az egész életedet le fogod élni nagyon ismer téged

– nyilatkozta Dua Lipa.

Az énekesnő azonban elárulta, hogy a nagy nap még hátra van, mert ő jelenleg turnézik, míg a színész kedvese filmet forgat. A tervek szerint azonban idén decembertől elkezdik megszervezni az esküvőt. Emellett pedig az is a terveik között szerepel, hogy egy nap családot alapítanak majd.

Ez a döntés, hogy együtt öregedjünk meg, hogy együtt lássunk egy életet, és nem is tudom, hogy örökre a legjobb barátok maradjunk - ez egy igazán különleges érzés.

Vanessa Kirby várandós

Tudtad, hogy Callum Turner és Vanessa Kirby korábban sokáig egy párt alkotott? Nos, a színésznőnek szintén remek dolgok történnek a magánéletében, hiszen az első gyermekével várandós. Vanessa Kirby és a párja, Paul Rabil először 2022 októberében mutatkozott együtt New Yorkban. 2024 decemberében pedig kiderült, hogy eljegyezték egymást. A színésznő és az amerikai lacrosse-játékos óvják a nyilvánosság elől a kapcsolatukat, de néha posztolnak egymásról a közösségi médiában. A lagzira még nem került sor, de az biztos, hogy hamarosan szülői örömök elé néznek.

Via

 

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Károly királ...
1

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

„Kamilla elh...
2

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Kamilla herc...
3

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Meghan Markl...
4

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Döbbenetes l...
5

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant a...
6

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Felrobbant a...
7

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Megalázta az...
8

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves