Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Betegség

Drámai vallomást tett az állapotáról a szklerózis multiplexszel küzdő Christina Applegate

2026. február 25.

2 perc olvasás

ELLE

betegség vallomás szklerózis multiplex Christina Applegate
Drámai vallomást tett az állapotáról a szklerózis multiplexszel küzdő Christina Applegate
© Shutterstock

Christina Applegate 2021-ben hozta nyilvánosságra, hogy szklerózis multiplexszel (SM) diagnosztizálták. 


Christina Applegate az évek során többször is beszélt a betegségéről, most azonban talán minden eddiginél őszintébben tárta a világ elég, hogy mit is jelent számára az állapota a mindennapokban.

Igyekszik összeszedni magát

Saját bevallása szerint az ideje nagy részét ágyban tölti, a fájdalom pedig sokszor elviselhetetlen, ugyanakkor a lánya, a 15 éves Sadie miatt minden nap igyekszik összeszedni minden erejét. 

El akarom vinni az iskolába, ez a kedvenc közös időnk

– mondta. Bár a mozgás sokszor kínzó, azt ismételgeti magának: csak biztonságban vigye el a lányát, majd hazatérve visszafekhet az ágyba. Ez a rutin tartja benne a lelket.

A betegség nemcsak a testet, a lelket is próbára teszi

A 54 éves színésznő nem idealizálja a helyzetét. Szerinte az emberek hajlamosak rózsaszín filtereken keresztül nézni a nehézségeket, pedig néha az élet egyszerűen csak szörnyű. Egy korábbi podcastbeszélgetésben egyébként még ennél is keményebben fogalmazott, akkor azt mondta, már nem élvezi úgy az életet, mint régen. Ennek oka, hogy a legegyszerűbb programok – egy séta, egy kávé – is kimerítők a számára, és nem csak fizikai, hanem mentális megterhelés is.  

Gyászolja a régi önmagát

Applegate bevallotta, a legfájdalmasabb mégis az volt a számára, amikor a lánya azt mondta, hiányzik neki az édesanyja régi énje, az a nő, aki a betegség előtt volt. A színésznő számár ez különösen fájdalmas volt, főleg azért, mert maga is gyászolja a régi önmagát. 

Nem színlel

Christina Applegate az elmúlt években egyébként következetesen a nyíltságot választotta. Nem próbál erőt színlelni, nem mutatja magát mindig pozitív fényben. Ehelyett kimondja: vannak napok, amikor minden nehéz. Ez az őszinteség pedig lássuk be, különösen fontos egy olyan betegség esetében, amely kívülről sokszor nem látható. Az SM hullámzó lefolyású, tünetei változó intenzitásúak, és gyakran láthatatlanok a külvilág számára. A fájdalom, a kimerültség vagy a mentális terhek azonban nagyon is valósak.

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant a...
1

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Károly királ...
2

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Kamilla herc...
3

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes l...
4

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

„Kamilla elh...
5

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Megalázta az...
6

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Meghan Markl...
7

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant a...
8

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves