Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Anyaság

Claire Danes 43 évesen életet adott a harmadik gyermekének, itt vannak az első fotók

2023. július 12.

2 perc olvasás

ELLE

anyaság claire danes
Claire Danes 43 évesen életet adott a harmadik gyermekének, itt vannak az első fotók
© Getty Images/Roy Rochlin

Claire Danes ismét anya lett! 

Életet adott a harmadik gyerekének Claire Danes! A színésznő és a férje, Hugh Dancy nagyon örülhetnek, ugyanis két fiú után most egy kislány született a családjukba. A pár egyelőre nem szólalt meg az újabb baba érkezéséről, de a sajtósuk megerősítette a hírt, valamint több kép is napvilágot látott róluk, ahol egy babakocsit tologatnak. 

Íme, az első fotók

Igazi love story

A színésznő és a férje 2006-ban ismerkedtek meg egy filmforgatáson. A pár 2009-ben bejelentette, hogy összeházasodnak, és nem sokkal később Franciaországban kimondták a boldogító igent. Az első fiúgyermekük 2012-ben látta meg a napvilágot, míg a második 2018-ban. Most pedig egy kislányuk született, akinek egyelőre nem árulták el a nevét. 

Szeret anya lenni

Az anyaság csodálatos

 – mondta egy korábbi interjúban Claire Danes.

Claire Danes és Hugh Dancy egyébként idén januárban jelentették be, hogy bővül a családjuk. A házaspár botránymentes életet él, és kitartanak egymás mellett jóban-rosszban már 17 éve. A gyerekeiket nem mutogatják azonban a nyilvánosság előtt, így valószínűleg a kislányról sem fognak nagyon képek napvilágot látni. 

Jönnek a celebébik

Hamarosan megszületik Rihanna második gyermeke is, sőt az énekesnő nemrég terhespocakot is villantott. Nemrég jelentette be a terhességét Kourtney Kardashian is, aki azt is elárulta, hogy egy kisfiút várnak a férjével, Travis Barkerrel. 

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
1

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
2

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
3

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
4

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
5

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
6

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
7

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
8

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves