Carolyn Bessette-Kennedy ikonikus szőke tincseiről volt ismert.
A legendás Carolyn Bessette‑Kennedyvel kapcsolatban a Love Story című sorozat debütálása óta egyre több személyes történet lát napvilágot, amelyről korábban még nem hallottak az emberek. Most például az is kiderült, hogy feketére szerette volna festeni a haját az esküvője előtt nem sokkal.
Brad Johns hajszín-specialista elárulta, hogy Carolyn Bessette‑Kennedy a titkos esküvője előestéjén nagyon gondolkodott azon, hogy megválik az ikonikus szőke tincseitől, és inkább feketére váltana. A férfi azt is elmondta, hogy mi állt a dilemma mögött.
John F. Kennedy Jr. párja meglepően ideges volt a boldogító igen kimondása előtt. De kiderült, hogy Johns akkor még nem is tudott róla, hogy a pár házasodni készül. Amikor megtudta, hogy mi áll a háttérben, próbálta megnyugtatni Carolyn Bessette-t:
Azt mondtam neki: Carolyn, mióta együtt vagytok, folyamatosan nagy eseményekre jársz, szereted őt, és gyönyörűen nézel ki!
– idézte fel, hogyan próbálta megnyugtatni.
Erre a nő így reagált:
Nem, ez más! Ez most teljesen más! Fessük be valami teljesen másra a hajam… mondjuk feketére, hogy másképp nézzek ki, mint eddig.
Johns alkotta meg Carolyn Bessette-Kennedy ikonikus szőke árnyalatát is, és az esküvő előtt úgy döntött, hogy inkább lebeszélni a nőt a fekete hajszínről:
Azt mondtam: nem fogom tönkretenni az egész eddigi munkámat csak azért, hogy úgy nézz ki, mint Morticia Addams!
– mesélte nevetve, utalva a The Addams Familyre.
Korábban egy másik cikkben összeszedtük, hogy mik voltak azok a darabok, amiket JFK Jr. felesége sosem volt hajlandó viselni. A 90-es években valódi stílusikonná vált az Egyesült Államokban, sőt szerte a világon is sokan szerették. A részleteket ide kattintva találod meg.
A Love Story című széria február 12 óta elérhető a Disney+-on, és máris hatalmas népszerűségnek örvend. A nézők dicsérték a szereposztást, sokak szerint a tökéletes színészeket találták meg JFK Jr. és Carolyn Bessette szerepére. De voltak, akik kritizálták azt, hogy a kapcsolatuk talán túl van idealizálva a szériában, és a valóság közel sem volt ilyen.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!