Blake Lively egy romantikus vígjátékban lesz látható.
Egy romantikus vígjátékban kapott főszerepet Blake Lively. A The Survival List című alkotásban a színésznő producerként is közre fog működni. Ez az első projektje a négygyermekes édesanyának azóta, hogy 2024 decemberében a Velünk véget ér rendezőjét, Justin Baldonit szexuális zaklatással vádolta meg.
A filmben Blake Lively egy Annie nevű karaktert fog alakítani, aki valóságshow-producerként dolgozik. Együtt kell dolgoznia egy híres túlélési szakértővel, Chopper Lane-nel. Amikor azonban egy hajótörés következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, Annie rájön, hogy Chopper csaló, és semmit sem tud a túlélésről, így rá hárul a feladat, hogy kitalálja, hogyan tartsák életben magukat. Rá lesznek kényszerítve arra, hogy együtt dolgozzanak, és bizony közben a bizonyos kémia is kialakul közöttük.
Egyelőre az nem derült ki, hogy ki lesz a projekt rendezője, de az biztos, hogy vannak olyanok, akik nem örülnek annak, hogy Blake Lively újra munkába áll:
Sok sikert a rendezőnek, hogy megküzdjön a Blake körüli drámával
– írta valaki.
Azt hittem, hogy a ‘The Survival List’ az IMDB-je azoknak a színészeknek, akikkel korábban filmekben szerepelt
– jegyezte meg valaki más, utalva arra, hogy a The Survival List azt jelenti, hogy „A túlélők listája”.
Ebben a filmben biztos nem lesz Taylor Swift zene
– olvasható egy harmadik kommenteben, ugyanis állítólag a Justin Baldoni-ügy miatt Blake Lively és az énekesnő már nem ápol jó viszonyt egymással, míg korábban legjobb barátnők voltak.
Mint megírtuk, Justin Baldoni néhány hónapja rágalmazásért, zsarolásért, valamint magánélet megsértéséért perelte be Blake Livelyt és a színésznő férjét. A színész-rendező 140 milliárd forintos kártérítési igényét elutasította a bíró.
Itt még azonban nincs vége a történetnek, hiszen a négygyermekes édesanya szexuális zaklatásért perelte be a volt kollégáját még tavaly decemberben. Baldoni azonban tagadja az ellene felhozott vádakat, valamint a New York Times magazint is beperelte, amiért a vádról szóló híreket kritika nélkül hozták le. Ezt az igényt azonban szintén ejtette a bíró.
A kettejük tárgyalása jövő márciusban kezdődik el.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!