A Buckingham-palota egykori dolgozója elmondta, András herceggel nem volt könnyű az együttműködés.
Dan Ottaway séfként dolgozott a Buckingham-palotában, elmondása szerint pedig András herceggel igencsak nehéznek bizonyultak a mindennapok. A férfi, aki gyakran főzött a néhai Erzsébet királynőnek is, most Írországban dolgozik executive chefként.
Ottaway azt mondja, András herceggel kifejezetten nehéz volt együttműködni, Károly király öccse ugyanis jóval követelőzőbb volt, mint bárki más. A herceg részéről a palotai konyhára utolsó pillanatos, nagyigényű kérdések záporoztak: váratlan ebédek, extra vendégek, speciális igények – mind olyan feladatok, amikhez más családtagok már korábban leadták a jelzéseiket, mert megértették, mennyi munka előkészülni a színvonalas tálaláshoz.
Senki nem szólt rá, hogy húzza meg a határt
– fogalmazott a séf, hozzátéve: András „feltehetően a királynő kedvence” volt, és ételválasztásban is eltért a család többi tagjától.
A volt séf ugyanakkor kiemelte Katalin hercegné, aki elmondása szerint rendszeresen levitte a gyerekeit a konyhára, hogy megköszönjék az ételt a személyzetnek.
Nem szerette volna, hogy hálátlanok legyenek, nekünk pedig rengeteget jelentett, hogy a kicsik vidáman, nyitottan jöttek be
– mondta Ottaway.
A séf vallomása egyébként egybecseng azzal, amit egy udvari alkalmazott korábban állított. A beszámoló szerint Sarah Ferguson – András herceg volt felesége, aki továbbra is együtt élt, él a herceggel – rendszeresen pazarló lakomákat rendelt.
Minden este egy egész marhaszegy, egy báránycomb és egy csirke került az asztalra, mint egy középkori lakoma, gyakran úgy, hogy csak ő és lányai, Beatrix és Eugénia ültek mellette
– mesélte a forrás, aki azt is hozzátette, az ételek jelentős része veszendőbe ment.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!