Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Childhood

3 jel, hogy a szüleid gyakran bűntudatod keltettek benned gyerekként

2025. január 31.

2 perc olvasás

ELLE

bűntudat gyerek nevelés pszichológia szülő
3 jel, hogy a szüleid gyakran bűntudatod keltettek benned gyerekként
© Freepik

Konkrét jelek utalhatnak arra, hogy a szüleid gyakran bűntudatod keltettek benned gyerekként. 


Bár az adott helyzetben bizonyára úgy tűnt, hogy a szüleid kifejezetten ellened vannak, de a szakértők szerint valójában a gyerekben való bűntudat keltés nem más, mint a szülők bizonytalanságának kivetülése. Amikor egy szülő bűntudatot kelt a gyermekében, akkor a saját zavarát, szorongását ruházza át, ami nyilván nincs rendben, de legalább felnőttként egyértelműsíti benned, hogy ne te voltál valójában a düh és a harag célpontja. Ennek dacára az efféle, szülőkhöz köthető traumákat nehéz lehet feldogozni, ráadásul instabillá teheti a felmenőkkel a viszonyt. Összeállításunkban most mutatunk 3 jelet, ami abszolút arra utal, hogy a szüleid gyerekkorodban többször is bűntudat érzését keltették benned. 

Harc a figyelemért 

Azok a gyerekek, akiknek a testi és érzelmi szükségleteit figyelmen kívül hagyták a szüleik, felnőtt korukban extrém módon kezdenek el harcolni a figyelemért. Gyakran az egészséges beszélgetések helyett figyelemfelkeltő viselkedést produkálnak. Már-már könyörögnek a szeretetért, mindenáron tetszeni akarnak mindenkinek, kétségbeesett próbálkozásokat tesznek, hogy megfeleljenek. Dr. Harold Bloomfield a „Making Peace With Your Parents” című könyv szerzője szerint ez a jóváhagyást kereső magatartás erőteljesen befolyásolhatja a kapcsolatokat, és nem pozitív értelemben. 

Extrém empátia 

Azok a gyerekek, akikben a szüleik sokszor keltettek bűntudatot, felnőttkorukban jóval empatikusabbak lehetnek, de gyakran át is esnek a ló túloldalára. Túlságosan magukra veszik másik negatív érzelmeit, már-már ők is megélik a másik traumáit, kényelmetlenségeit. A saját érzéseiket ugyanakkor elnyomják.  

A csalódást fokok okozni értése 

Általánosságban elmondható, hogy azok a gyerekek, akikben annak idején bűntudatod keltettek a szüleik, felnőttként is alacsonyabb önbecsüléssel rendelkeznek. Az ilyen emberek sokszor úgy érzik, kevesebb szeretet érdemelnek, emellett rendszeresen gondolják azt, csalódást okoznak másoknak. Az igazság azonban, hogy ez a gondolkodásmód a szüleid viselkedése miatt alakult ki benned, de valójában ez nem te vagy. 

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ha 5 másodpe...
1

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Hihetetlenül...
2

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Hány kutyát...
3

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Szerinted ki...
4

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Egy zseni va...
5

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Melyik arcot...
6

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Kitalálod, m...
7

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Csak egy szü...
8

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves