Párisi Udvar – milyen múltat rejt Budapest első, modern üzletháza?

Várostörténeti találós kérdéssel kezdünk: hol található a párizsi Notre Dame és a granadai Alhambra szerelemgyereke? Persze, hogy Budapesten. Egész pontosan a Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca sarkán. A megfejtés tehát a Párisi Udvar épülete, ami a historizmus, azon belül is a neogótikus, illetve mór stílusjegyek és a szecesszió közös bűvöletében épült, és nem csak külalakjában, funkciójában is különleges volt: a XX. század első pesti üzletháza. 

A budapesti, de világviszonylatban is kiemelkedően izgalmas és egyedi kialakítású épület a XX. század szülötte: a Párisi Udvar 1909 és 1913 között épült Schmal Henrik tervei alapján, a Belvárosi Takarékpénztár főépületeként és befektetési célú bérpalotájaként. Budapest első, modern üzletháza, és az egyetlen, ami a századból fennmaradt.

Párisi ház – a nagy előd

Érdekesség, hogy a jelenlegi épületnek volt egy elődje is, amely helyszínében és funkciójában szinte teljesen megegyezett vele, és már akkor is a megtisztelő „párisi” jelzőt viselte. Közel egy évszázadon át, 1817-től állt itt az a ház, amely a mai szemnek talán már kevésbé izgalmas, de a XIX. századi pesti polgárság számára valódi csodát jelentett. Az 1880-as években részlegesen, majd a századfordulót követő években teljesen lebontották az épületet, ami építésének korában igazi kuriózum volt. Ugyanis a „Párisi ház”-ként emlegetett épület, más néven Bruden-ház – építtetője után – volt a Mammut és a Westend dédnagymamája: Pest első üzletháza. A Vasárnapi Újság 1887-ben így emlékezett rá lebontása után:

A ‹párisi-ház›-nak csodájára jártak az időben, az volt Pestnek egyik legfényesebb magánépülete.

Építtetője, báró Brudern József igazi progresszív gondolkodó volt, aki egyszerre mozgott otthonosan a kultúra és a gazdaság világában. Támogatta a korai magyar sajtót, vidéki birtokain hydraulikus öntözőrendszereket alkalmazott, és – ahogy már említettük – az első pesti üzletház is neki köszönhető. Az építtető – aki állítólag jó barátságot ápolt Széchenyi Istvánnal és Vásárhelyi Pállal – szenvedélyes gyűjtő hírében állt. Nemcsak könyvtára volt híres, hanem különleges természetrajzi kollekciói is. Gyűjteményének egyik legkülönösebb darabja az útókor feljegyzései alapján egy koponyagyűjtemény volt, amelyhez szenvedéllyel kutatta fel híres gonosztevők földi maradványait. Az eredeti, 1817-ben elkészült épületet Pollack Mihály tervezte, akinek nevéhez a Magyar Nemzeti Múzeum is fűződik. A jól értesült kortársak pedig tudni vélték, hogy az építész a párizsi Passage de Panoramas mintájára álmodta meg az üvegfedésű, rézhálós passzázst – a pesti köznyelv így emlegetette: „Pest speczialitása”. (A lelkes korabeli lapok szerint: „még a német városokban sincs ilyen” – mi ez, ha nem a luxus és modernitás!)

párisi udvar – a XX. század története

A jelenlegi épület tervezője, Schmal Henrik, akinek épületeit Budapest számos főútvonalán (Andrássy út, Nagykörút, Rákóczi út) megtalálhatjuk, akadémiai képzés nélkül lett korának kiemelkedő építésze. Karrierjét építőmesterként kezdte, és gyakorlati úton, a kor nagy nevei – többek között Ybl Miklós mellett – sajátította el az építészet csínját-bínját, majd lett komoly és kiemelkedő paloták mesteri tervezője.
A hamburgi származású építész fantáziáját dicséri a páratlan megjelenésű ház, amelyen a korszak legkiválóbb mesterei dolgoztak. Megbízását az 1892-ben alapított pénzintézettől, a Belvárosi Takarékpénztártól kapta, akik befektetési és reprezentációs céllal építette ide palotájukat, a korabeli Kígyó térre. Az egykori régi, szűk utcáiról és barokk épületeiről ismert, az Erzsébet híd megépítésével teljesen átalakuló és nagyrészt eltűnő pesti belváros helyén kinövő kívánatos negyedbe, amire kis túlzással azt mondhatnánk, hogy az volt Budapestnek, mint New Yorknak Manhattan.

Az épület iparművészeti alkotások tárháza, és bár már a XX. század szülötte, gondolatiságában a XIX. század egyik utolsó letéteményese. Apró, kézműves részletek sokaságából áll össze a Schmal Henrik által megálmodott összeművészeti csoda, korabeli szóhasználattal; itt mindennek van „okos érteménye”. Például a magyar kerámiagyártás világhírre emelő termék, a Zsolnay-gyár által szabadalmaztatott pirogránitból készült vízköpő szörnyek vagy a homlokzatot díszítő szoborfülkék a francia (párizsi) katedrálisok gótikus stílusát idézik. A külső és belső terekben is kerámiából vagy öntöttvasból készült méhek, méhsejt motívumok és méhkasok a szorgalom, gyűjtögetés szimbólumaiként az építtető intézmény funkciójára utalnak, az arab-iszlám kultúrával pedig a földszinti üzletek redőnykarjai mögött gyönyörűen felújítva megbújó kis „bólogató mór” (ugyanis a napellenzők előreengedésekor a karokba kapaszkodó kis alakok is előredőlnek, követve az ernyők mozgását) figurák mutatják a kapcsolódást. Ez utóbbiak új életre keltése az épületen 2016-2019 között dolgozó fémrestaurátorok egyik kedvenc feladata volt, ma pedig minden járókelőnek szeretettel ajánljuk felfedezésüket.

különleges részletek

Eredeti funkcióját tekintve a korban szokásos „bérpalota-receptet” követte: a földszinten üzlethelyiségek kaptak helyet, míg a felsőbb emeleteken minimum hat-, de gyakran tíz-tizenkét szobás, nagypolgári luxuslakásokat alakítottak ki, ahova a korban bank-és gyárigazgatók, ügyvédek, orvosok költöztek be. Emellett a megrendelő Belvárosi Takarékpénztár számára egy reprezentatív, közforgalmú banki pénztárcsarnokot is elhelyeztek az épületben, amit az egykori főbejáraton keresztül lehetett megközelíteni.

Üvegpasszázs

Az épület legkülönlegesebb része az üzleteknek helyet adó belső passzázs: a Róth Miksa, saját és későbbi korok által is messzemenőleg elismert üvegművész által készített ólomüveg ablakokkal – ezekből az épület éke egy 165 négyzetméter felületű üvegkupola emelkedik ki, csak ennek restaurálása tartott másfél évig –  és úgynevezett luxfer-prizmákkal díszített, kupolás üvegcsarnok, amelybe belépve az ember inkább érezheti magát egy szakrális térben, mint egy kereskedelmi központban. Végső soron a bevásárlóközpontok a pénz és vásárlás modern templomai – a Párisi Udvar pedig ezt a hangulatot magas szintű iparművészeti eszközökkel és egyedülálló építészeti formanyelvvel valósította meg a XX. század elején.

Korabeli kritika

A gyönyörű épületet – amibe ma vezetett túrák segítségével lehet bejutni és különleges, mór paloták és gótikus várkastélyok jegyeit ötvöző belső tereit is fel lehet fedezni – saját korában nem fogadta osztatlan lelkesedés. A Pesti Hírlap így tudósít 1911-ben: „felépült a belvárosi takarékpénztár új palotája is a régi Párisi-ház helyén és (...) az építőművészet nagy moguljai (...) Megkritizálták ezt is alaposan. Elnevezték pipaszárlábon álló »stílus« egyvelegnek, amelynek ornamentikája túlzsúfolt, fárasztó és ízléstelen. Domborművű szobrász és figurális díszei minden épületre valók, csak épen erre nem stb. stb.”  A tervező már nem érhette meg műve elkészültét, ugyanis 1912 júliusában elhunyt, így ez az épület lett az utolsó, nevéhez köthető palota.

tothbence.com

Kovácsoltvas csodák

Érdekes, hogy egy másik nagy mester, akinek neve – nem csak képletesen, de fizikailag is, hiszen apró táblákon láthatjuk a hirdetőablakok gótikus ívei alatt az apró, gyárát hirdető táblákat – összeforrt az épülettel, Jungfer Gyula sem volt már az élők sorában, nemhogy az épület elkészültekor, hanem akkor sem, amikor a kivitelezés megkezdődött. A díszes kovácsolt-és öntöttvas elemek koronázatlan királya, a kovácsmesterséget művészi szintre emelő Jungfer (akinek nevéhez az Operaház, az Országház, a Budavári Palota és számos Andrássy úti vagy palotanegyedi épület impozáns díszei köthetőek) még a megbízás idejében életben volt, de a munkálatokat már fiai és gyárában dolgozó remek műlakatosok végezték, Schmal Henrik és Jungfer Gyula által készített tervek alapján.  

megújult terek és funkciók

A második világháborút komolyabb sérülések nélkül vészelte át, az államosítás után az üzletház- és bérházfunkcióját ugyan megőrizte, de az egykor ragyogó passzázs terei fokozatosan elsötétedtek és kiürültek, iparművészeti értékeikben jelentős károk keletkeztek a szocializmus éveinek „felújításai” következtében.  A ’90-es és 2000-es években  üres átjáróházzá degradálódott épület mondhatjuk, „Csipkerózsika-álomba” merült. A 2016 és 2019 között zajló, átfogó felújítás során azonban budapesti lakosok és nálunk vendégeskedő külföldiek közös szerencséjére felébredt és azóta luxusszállodaként várja ámuló látogatóit. A pesti polgárok egykori átjáróját ma is megtekinthetjük, ha a Párisi Passage Restaurant termékeit kóstolgatva eltöltünk némi időt a gyönyörű terekben. Ha az étlapon a ház signature desszertjére, a Párisi kockára esne a választásunk, ne a kisboltokban a kassza mellett szerényen megbúvó falatnyi kis édességet, hanem annak elegáns, nagyvilági változatát képzeljük el, a francia dekadencia jegyében.