Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Trendfigyelő

Nem takargatják ősz hajukat a sztárok Cannes-ban

2021. július 09.

1 perc olvasás

ELLE

hajtrend Cannes Cannes-i filmfesztivál ősz haj Helen Mirren Andie Macdowell
Nem takargatják ősz hajukat a sztárok Cannes-ban

Míg korábban szinte kötelezőnek számított a magas sarkú cipő és a festett haj a cannes-i fesztivál vörös szőnyegén, idén az elegáns, de a lehető legtermészetesebb megjelenésre törekednek a sztárok.

Helen Mirren angol színésznő soha nem rejtette el a korát, s idén is teljesen ősz hajjal érkezett, a 74. cannes-i szemlén azonban már nem ő az egyetlen, aki nem festett hajjal vonult végig a vörös szőnyegen. 

A fesztiválközönség először láthatta Andie MacDowell hosszú göndör haját megőszülve, ahogy Jodie Foster őszülő tincseit is.

A Négy esküvő és egy temetés című vígjáték főszereplője, aki sokáig az egyik legnagyobb kozmetikai cég reklámarca volt, februárban egy amerikai lapnak elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatti karantén alatt 63 évesen úgy döntött, többé nem festeti a haját.

A kétszeres Oscar-díjas Jodie Foster pedig a Télérama című francia kulturális lapban július elején megjelent interjúban mondta el, hogy 58 évesen „nincsen gondja a korával” és már nagyon várja a hatvanas éveit.

A két amerikai sztár megjelenése pozitív visszhangot váltott ki a közösségi oldalakon is. „Nagyon jólesik olyan színésznőket látni, akik vállalják a korukat, a ráncaikat, az őszülő hajukat a vörös szőnyegen. Nem tetszik minden ruha, amit viselnek, de VÉGRE!” – írta egy fesztiválozó a Twitteren, akinek a kommentje több mint 3 ezer felhasználónak tetszett.

Forrás: MTI

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
1

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
2

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
3

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
4

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
5

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
6

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
7

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
8

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Ezek is érdekelhetnek

4 stílus, hogy felfrissítsd a bob frizurád

2024.05.07. 2 perc olvasás

Hajtrend 2024

4 szögletes bob frizura, ami hódít idén tavasszal

2024.05.06. 2 perc olvasás

Hajtrend

Itt van 2024 legtrendibb hajszíne: a mézszőke

2024.05.05. 3 perc olvasás

HAIR TREND

3 szőke hajszín, amiért rajonganak most a nők

2024.04.16. 2 perc olvasás

Hajtrendek

4 hajszín, amit mindenhol látni fogsz 2024 tavaszán

2024.04.14. 3 perc olvasás

Változás

Ez a bob frizura az idei szezon legkedveltebb hajviselete a fodrászok szerint

2024.04.05. 2 perc olvasás

Pixie

3 rövid hajtrend, ami minden arcformához tökéletes

2024.03.30. 2 perc olvasás

Frizura

4 különleges bob frizura, ami nagyon népszerű lesz tavasszal

2024.03.26. 2 perc olvasás

Hajtrend 2024

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves