A 3-6-9 módszerrel teljesen megváltoztathatod a gondolkodásod és a viselkedésed.
Az emberi elme egészen zseniális, lenyűgöző és egy kicsit zavarba ejtő is, már ami a működését is illeti. A tudósok szerint az agyról máig elképesztően keveset tudunk, ám a kutatások szerint a gondolatainkkal sokkal többre lennénk képesek, mint azt jelenleg hisszük. Az ún. vonzás törvényéhez kapcsolódó 3-6-9 módszer például alapjaiban változtathatja meg az életünket, de miről is van szó pontosan? Máris elmondjuk!
Mielőtt elkezdenénk megmagyarázni a 3-6-9 módszert, először is tisztázzuk, mi az a vonzás törvénye. A vonzás törvényéről először egy Helena Petrovna Blavatsky nevű okkultista beszélt, aki elődadásában azt taglalta, hogy a hasonló vonzza a hasonlót. Mindegy, hogy kapcsolatokról, karrierről vagy éppen sportról van szó, ha hiszel benne, meg fog történni, mágnesként vonzod majd magadhoz a hasonlót. A vonzás törvénye alapvetően a megnyilvánulásokon keresztül működik, melyekkel pontosan meghatározod, milyen dolgokat szeretnél az életedben elérni. Ha ezeket a megnyilvánulásokat újra és újra felidézed, akkor azok mantraként, azaz megerősítésként kezdnek el működni. A vonzás törvényének hívei szerint pedig a sorozatos megerősítés juttathatja el a megnyilvánulásokat a megvalósítás fázisába.
A 3-6-9 módszer konkrétan a vonzás törvényén alapul, kvázi arról van szó, hogy manifesztálod azt, amit elképzeltél. Mit kell csinálnod? A feladatod végtelenül egyszerű, csak válaszd ki a manifesztációd tárgyát, azt a dolgot, amit szeretnél valóra váltani. Gondosan válaszd ki a kívánságaid, igyekezz bölcsen megfogalmazni azokat. Fontos, hogy minden gondolat jelen idejű legyen, mintha már valóra vált volna, amit elképzeltél, például: „Elégedett vagyok az életemmel” vagy „Van elég pénzem, hogy elmenjek nyaralni”.
A kiválasztott gondolatokat ezután következetesen írd le háromszor reggel, hatszor délután, majd pedig este, lefekvés előtt kilencszer.
Macerásnak tűnik egy kicsit? Pedig beszámolók szerint nagyon is működik, de tény, hogy kemény munka nélkül nem lesz eredmény sem. Egyfelől mindennap gyakorolni kell, másfelől fontos, hogy ne ess kétségbe, ha nem történik semmi egy hét vagy egy hónap után. Ilyenkor gondold át minden apró lépésedet, vizsgáld meg, hogy tényleg mindent megtetettél-e annak érdekében, hogy elérd a kitűzött cél. Nyilván csak azzal, hogy mindennap leírod nem fogsz előrébb jutni. Ez csupán a megerősítés része a dolognak, de ahhoz, hogy el is érd a vágyott célt, folyamatosan dolgoznod kell, hiszen befektetett energia nélkül siker sincs. A kemény munka viszont könnyebben irányítható, ha közben alkalmazod a vonzás törvényét.
A numerológiában a 3, 6 és 9 a szerencsével hozható összefüggésbe már évszázadok óta. Pitagorasz szerint például a 3 a legnemesebb, a számmisztika szerint mágikus erővel bír. A 6-ost a harmóniával kapcsolják össze, míg a 9 a kör tökéletességét képviseli. E három szám erejéről egyébként a híres tudós és feltaláló, Nikola Tesla is beszélt annak idején, elmondása szerint ezek szent számok, amik újra és újra felbukkannak az életben. Tesla úgy tudni elég babonás ember volt, úgy érezte a 3-as sorozat folyamatosan körülötte van. Állítólag, ha szállodába ment csak olyan szobát választott, aminek a száma osztható volt 3-mal, a házat pedig mindig háromszor megkerülte, mielőtt bement volna.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!