Egy jól sikerült vacsora végén már mindenki a kabátját keresi, amikor a házigazda előáll egy kedves ajánlattal: Csomagoljak nektek? Vigyetek a vacsorából is! Ismerős helyzet, amelyben hirtelen meglepően nehéz eldönteni, mi a helyes válasz.
Hiszen senki sem szeretne mohónak tűnni, de azt sem akarjuk, hogy a vendéglátónk úgy érezze, visszautasítjuk a kedvességét. Vajon mit diktál az illem vendégségben?
A vendégség végén felajánlott étel sok családban szinte hozzátartozik a búcsúzkodáshoz. Különösen igaz ez egy nagyobb vasárnapi ebédre vagy ünnepi összejövetelre, ahol rendszerint több fogás készül, mint amennyi elfogy. A házigazda pedig örül, ha a süteményből, a pogácsából vagy a gondosan elkészített vacsorából másnapra is jut valakinek.
De vajon udvariatlanság elfogadni? Egyáltalán nem. Az etikett szerint a maradék sorsáról a házigazda dönt. Ha ő maga ajánlja fel, a vendég nyugodtan igent mondhat. A különbség tehát nem abban van, hogy hazaviszünk-e ételt, hanem abban, hogy kitől származik a kezdeményezés.
Egy kedves “Köszönöm, nagyon finom volt, szívesen viszek belőle” tökéletes válasz. Nem kell zavartan mentegetőzni, és az sem szükséges, hogy többször visszautasítsuk, mielőtt végül elfogadnánk.

A helyzet akkor válhat kényessé, ha a házigazda csak annyit kérdez: „Csomagoljak valamit?” Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a vendég szabadon válogathat az összes megmaradt fogásból. A legtermészetesebb, ha megmondjuk, minek örülnénk, de a mennyiséget a vendéglátóra bízzuk.
Például: „A süteményből nagyon szívesen vinnék, ha tényleg maradt.” Így jelezzük, hogy örülünk az ajánlatnak, de nem támasztunk elvárásokat. Ha pedig a házigazda maga készít össze egy nagyobb adagot, azt is nyugodtan elfogadhatjuk, amennyiben valóban el tudjuk fogyasztani.
Nincs olyan általános illemszabály, ami pontosan meghatározná, hány szelet sütemény vagy hány adag étel fér bele. A jó modor itt inkább a másik fél szándékának tiszteletéről szól. Nem érdemes további adagokat kérni, ha a házigazda már összeállította a csomagot, és az sem szerencsés, ha a kedves gesztusból hosszadalmas alkudozás lesz.
Talán ez a leggyakoribb dilemma. A vendég már jóllakott, otthon tele a hűtő, esetleg másnap elutazik, a házigazda viszont lelkesen csomagolna. Ilyenkor sokan attól tartanak, hogy egy egyszerű „nem, köszönöm” sértésnek számít.
Pedig a felajánlás nem kötelezettség. Az udvarias visszautasítás teljesen elfogadható, különösen akkor, ha egy kedves megjegyzéssel együtt hangzik el: „Nagyon finom volt minden, de most tényleg nem tudnánk megenni. Köszönjük szépen!”
Ha a házigazda tovább kínál, nem szükséges minden alkalommal újabb indokot keresni. Elég nyugodtan, barátságosan megismételni a választ. A vendégnek nem kell ételt hazavinnie pusztán azért, hogy bizonyítsa, mennyire értékelte a vacsorát.
Persze vannak családok, ahol a csomagolás már-már szeretetnyelv. Ilyenkor a helyzetet némi humor is megoldhatja – a lényeg, hogy ne magát az ételt vagy a vendéglátó igyekezetét minősítsük.

Van még egy apróság, amin könnyen elcsúszhat a vendégség utáni idill: az ételtartó. Ha a házigazda a saját, újrahasználható dobozában adja oda a maradékot, illik azt később visszajuttatni hozzá. Lehetőleg tisztán, és anélkül, hogy külön emlékeztetnie kellene rá.
Ha rendszeresen járunk egymáshoz vendégségbe, akár a következő találkozáskor is visszavihetjük. Nem szükséges azonban ajándékkal vagy újabb adag étellel megtölteni: a doboz visszaadása önmagában is figyelmes gesztus.
A maradék hazavitele tehát nem illetlenség, és a visszautasítása sem az. Az igazán jó vendég nem azon töpreng, hogyan szerezhetné meg a legfinomabb falatokat, hanem észreveszi, hogy a kínálás mögött kedvesség van. Erre pedig akár igennel, akár nemmel válaszolunk, egy őszinte köszönöm mindig jó befejezése a vendégségnek.
Via
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!