A kis fürdőszoba is lehet igényes, mutatós és stílusos, sőt, különleges. Ez az egyszerű trükk csodákat művel a térérzékeléssel.
Nem, ezúttal nem a tükrökről lesz szó, bár kétségtelen, hogy a kis fürdőszobának jót tesz egy nagy tükrös felület. Ha a tükörrel szemben egy másik tükör is helyet kaphat, a tér szinte végtelenné válik – bár a tisztálkodást illetően ez kimondottan zavaró is lehet.
Ami a wellnesshatású kis fürdőszobákat illeti apró mozaikokban érdemes gondolkodni. Ha ugyanis a padlót, a kád oldalfalát és a peremét, sőt, a kád mögötti falat is ugyanazzal a mozaikkal burkoljuk, elképesztő hatást érhetünk el vele. Olyan lesz, mintha egy jól megtervezett fürdőben lennénk, a kád pedig szinte mendencévé alakul át. Legalábbis, ami a látványt illeti.
Ehhez persze az is kell, hogy a hidegburkolat az oldalfalakon is tartsa a léptéket – így lesz igazán hatásos a kis fürdőszoba átalakulása. Kimondottan hibás azonban, és az egész kísérlet kudarcba fulladhat, ha nagyobb léptékű burkolatra váltunk a kád mögötti falszakaszon és az oldalfalakon. Ezzel akár az ellenkező hatást is kiválthatjuk – mintha összenyomnánk a helyiséget.
Amellett, hogy hogy jól mutat, és színben, stílusban rengeteg lehetőséget kínál, az apró mozaik valójában költséghatékony is. Minél nagyobb lapokból álló hidegburkolatot választunk ugyanis, annál több a hibalehetőség a vágásnál, amikor a burkolatnak követnie kell a helyiség minden zegét-zugát. Ez az oka annak, hogy nagyobb méretű lapokból mindig többet is kell eleve vásárolni. Ezzel szemben a kis mozaikdarabkák rugalmasan lekövetnek minden változást, és a lekerekített felületeken is remekül megállják a helyüket.
A mozaik nemcsak esztétikus és praktikus, de egyedi karaktert is adhat a fürdőszobának. A különböző színekkel, textúrákkal igazán személyessé teheted a kis fürdőszobát. Emellett akadnak köztük fényesebb felületű változatok is – a mozaik természetes fényjátéka életet vihet még a legkisebb helyiségbe is. Egyaránt képes kiemelni a természetes és mesterséges fényt, így dinamizmust ad a kis fürdőszobának, míg a matt változatok finom eleganciát kölcsönöznek neki. Ha okosan elhelyezett világítással kombinálod – például rejtett LED-szalagokkal – a mozaikfelületek szinte életre kelnek, és optikailag tágítják teret a kis fürdőszobában.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!