A frissen kitakarított lakásnak van egy illata – legalábbis ezt szoktuk meg. Citrus, virág, tiszta ruha vagy valamilyen nehezen meghatározható frissesség: ha megérezzük, hajlamosak vagyunk késznek nyilvánítani a takarítást. Pedig a kellemes illat önmagában még nem mondja meg, hogy valóban megszüntettük-e azt, ami miatt takarítani kezdtünk.
Néha éppen az ellenkezője történik. Mire végzünk a takarítással, már nyoma sincs annak a kellemetlen szagnak, amikorábban zavart bennünket. Ez elsőre jó hírnek tűnik – de van egy kérdés, amit ilyenkor érdemes feltenni: eltűnt a probléma is, vagy csak nem érezzük többé?

A takarítási szakértők az erősen illatosított univerzális tisztítószerek és légfrissítőket hagynák el. Nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki szereti-e a citrom- vagy virágillatot. A szakértők szerint az erős illat elfedheti a kellemetlen szagokat ahelyett, hogy azok forrását szüntetnénk meg. Így könnyen kialakulhat az az érzés, hogy a helyiség tiszta, miközben valami továbbra is figyelmet igényel.
Ez azért érdekes, mert a szaglásunk a lakásban egyfajta korai jelzőrendszerként is működik. Ha valami hirtelen vagy rendszeresen más szagú, mint korábban, annak gyakran egészen hétköznapi oka van – és sokszor éppen ezt az okot lenne érdemes megtalálni.

Nagyon hétköznapi példák következnek: a kukát, a mosogató lefolyójában összegyűlt szennyeződést és a tisztításra szoruló hűtőt.
A konyhai kukánál általában könnyű megtalálni a forrást, de érdemes magát a szemetesedényt is megnézni. Egy kiszivárgott folyadék vagy a kuka alján, illetve a fedél körül maradt szennyeződés akkor is szagot okozhat, ha a zsákot már kivittük.
Hasonló a helyzet a hűtővel. Nem feltétlenül egy látványosan megromlott étel a hibás: kifolyt folyadék, egy elfelejtett doboz vagy valamelyik nehezebben hozzáférhető rész is lehet a forrás. Ha csak a szagot próbáljuk semlegesíteni, attól a kiváltó ok még a helyén marad.
A mosogató környékén pedig érdemes megfigyelni, valóban a helyiségben érezzük-e a kellemetlen szagot, vagy közvetlenül a lefolyóból érkezik. Ha az alapos tisztítás után rövid időn belül ugyanaz a szag tér vissza, egy újabb adag illatosító helyett már inkább az okát érdemes keresni.
A lényeg tehát nem az, hogy minden furcsa szag mögött komoly problémát sejtsünk. Éppen ellenkezőleg: először a legegyszerűbb, hétköznapi magyarázatokat érdemes kizárni.

Van azonban olyan szag, aminél különösen nem jó stratégia az elfedés. A tartósan dohos, nyirkos jellegű szag nedvességproblémára vagy penészesedésre is utalhat.
A penész jellegzetes dohos szagot okozhat, és előfordulhat olyan helyen is, ahol első pillantásra nem látjuk: például falburkolat mögött, csövek környezetében vagy olyan szerkezetekben, amiket korábban nedvesség ért. Ezért penészproblémánál a nedvesség forrásának megszüntetése alapvető.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden dohosnak érzett szag bizonyítja a penész jelenlétét. A szaglásból nem lehet diagnózist felállítani. Ha azonban ugyanazon a helyen újra és újra jelentkezik a jellegzetes szag, azt nem érdemes pusztán légfrissítővel kezelni.
Különösen gyanús lehet, ha a szag egy beázás, csőtörés vagy más nedvességgel járó esemény után jelent meg, esetleg egy bizonyos fal, szekrény vagy helyiség környezetében erősebb. Ilyenkor már nem az a kérdés, milyen illatot válasszunk helyette, hanem hogy honnan érkezik a nedvesség.

A szakértők szerint bizonyos, rendszeresen használt többcélú tisztítószerek maradványt hagyhatnak a felületen, amitől az tompábbnak tűnhet, és könnyebben megtapadhat rajta a por.
Ez jó emlékeztető arra, hogy a takarításnál nem feltétlenül a több termék hozza a jobb eredményt. Ha egy felület minden tisztítás után kissé fátyolosnak vagy ragacsosnak tűnik, nem biztos, hogy még egy adag szerre van szüksége.
A mindennapi zsír és szennyeződés esetén kis mennyiségű mosogatószert és meleg vizet is javasolnak, de itt fontos a felület típusa: mindig annak gyártói vagy ápolási útmutatója az elsődleges. Ami egy egyszerű kerámiafelületen működik, nem feltétlenül megfelelő természetes kőhöz, fához vagy speciális bevonathoz.
És a tisztítás nem ugyanaz, mint a fertőtlenítés. Ha valóban fertőtlenítésre van szükség, arra alkalmas terméket kell használni a címkén szereplő előírások szerint. Az erős tisztaságillat önmagában nem bizonyítja, hogy egy felületet fertőtlenítettünk.

Nem. Abból, hogy az erős illat elfedhet egy kellemetlen szagot, nem következik, hogy minden illatosított tisztítószert vagy légfrissítőt ki kellene dobni.
Ha szeretjük, hogy takarítás után finom illat marad a lakásban, nincs okunk lemondani róla. A sorrend számít: ha valahol szokatlan vagy kellemetlen szagot érzünk, előbb érdemes megkeresni annak forrását, és csak utána eldönteni, szeretnénk-e még valamilyen illatot a helyiségbe.
Ez apró szemléletváltás, mégis megváltoztathatja, mit tekintünk sikeres takarításnak. Nem azt kell ellenőriznünk, hogy elég erős-e a citromillat, hanem azt, hogy megszűnt-e az, ami miatt egyáltalán takarítani kezdtünk.
Egy valóban tiszta lakásnak ugyanis nem feltétlenül kell erős tisztaságillatúnak lennie. Néha éppen az a legjobb jel, ha nincs mit elfedni.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!