Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Lakberendezés

4 dolog a hálószobában, ami a tervezők szerint már teljesen elavult

2025. szeptember 24.

3 perc olvasás

Gerber Petra
Gerber Petra

lakberendezés otthon trend hálószoba tippek
4 dolog a hálószobában, ami a tervezők szerint már teljesen elavult
© Shutterstock

A hálószoba az otthon egyik legfontosabb helyisége. 


A hálószoba az a hely a lakásban, ahova feltöltődni, pihenni járunk, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, milyen hangulatot áraszt. Egyes elavult megoldások azonban könnyen rombolhatják az összképet. A lakberendezők szerint vannak olyan tipikus hibák, amiket érdemes lenne elkerülni, legalábbis akkor biztosan, ha stílusos is időtálló hálóra vágysz. 

Túl nagy egység 

Sokáig gyakorlatilag alapvetésnek számított, hogy a hálószoba bútorai teljes mértékben egységesek legyenek, ennek érdekében pedig a legtöbben ugyanattól a gyártótól vásárolták meg az ágykeretet, az éjjeliszekrényeket és a komódot. Ugyan ez praktikusnak tűnik, igazság szerint a mai trendek szerint inkább unalmassá teszi a teret. A lakberendezők úgy vélik, hogy a kevert stílusok sokkal hangulatosabb összhatást eredményezhetnek, a karakteres megjelenésről pedig már nem is beszélve. Egy letisztult ágykeret például remekül működhet egy vintage komóddal vagy egy antik éjjeliszekrénnyel.

Tipp: Ha mindenképpen ragaszkodsz ahhoz, hogy mindent ugyanott vegyél meg, akkor legalább válassz más-más kollekciókból, így elkerülheted a túl steril végeredményt. 

Csak egy kiemelt fal 

A tapétázott vagy színesre festett fal korábban nagy divat volt, ma azonban már inkább elavultnak hat. A profik szerint, ha tapétát használsz, vállald be az összes falat, így sokkal egységesebb és hangulatosabb lesz a szoba. Ha pedig mégis szeretnél egy kis játékosságot, a mennyezet kifestése vagy tapétázása izgalmas megoldás lehet. A lakberendezők egyébként azt mondják, hogy egyetlen kiemelt falfelület helyett inkább olyat próbálj meg választani, amit szívesen látnál az egész szobában, a kontrasztot pedig textilekkel, mint például ágynemű vagy függöny teremtsd meg. 

Fontos, hogy a hálószoba ne csak praktikus, de modern is lehet / Fotó: Shuterstock 

Túlzsúfolt, nehéz ágyneműk

Apropó ágyneműk. A vastag ágytakarók, szoknyás ágykeretek idejétmúlt benyomást keltenek. A mai trendek szerint inkább a letisztultság és a könnyedség a cél, egy jó minőségű lepedővel, egy-két takaróval és egy stílusos pléddel pedig ez könnyen megteremthető. A titok – mint annyi minden másban is – a mértékletességben rejlik, hiszen az egyszerű, de harmonikus összeállításokkal sokkal elegánsabb lehet a végeredmény. 

Túl alacsony ágyak

A túl alacsony ágykeretek és fejvégek vizuálisan gyengítik a tér erejét. Egy ágy jellemzően a szoba központi eleme, éppen ezért fontos, hogy domináns szerepet is kapjon. Egy magasabb, hangsúlyosabb ágykeret nemcsak luxusérzetet kelt, hanem arányaiban is sokkal jobban mutat a legtöbb hálószobában.

Kényelmes és modern 

Ha szeretnéd, hogy a te hálószobád ne csak kényelmes, hanem modern is legyen, érdemes lehet elengedni a régi beidegződéseket. Az egységes bútorok, a kiemelt falak, a túlzsúfolt ágyneműk és az alacsony ágyak ideje lejárt. Ezek helyett válassz inkább letisztultabb, időtállóbb megoldásokat, a stílusok keverésétől pedig ne félj: bátran játssz a textúrákkal is, valamint adj teret a karakteres részleteknek. Így a hálószoba egyszerre lehet pihentető és stílusos menedék.

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Sokkal boldo...
1

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

2024.07.31. 2 perc olvasás

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

Padlócsere h...
2

Padlócsere helyett ez a 2026-os trend leváltja a vinilt és a lamináltat

2025.10.17. 4 perc olvasás

Padlócsere helyett ez a 2026-os trend leváltja a vinilt és a lamináltat

A lakberende...
3

A lakberendező szerint, ezért tilos családi fotókat tenni a falra otthon

2024.08.05. 2 perc olvasás

A lakberendező szerint, ezért tilos családi fotókat tenni a falra otthon

A konyhaszig...
4

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

2024.10.25. 1 perc olvasás

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

6 meglepő tá...
5

6 meglepő tárgy az otthonodban, amitől beteg lehetsz

2023.03.26. 3 perc olvasás

6 meglepő tárgy az otthonodban, amitől beteg lehetsz

A csempe a m...
6

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

2024.04.30. 2 perc olvasás

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

Ettől a 10 d...
7

Ettől a 10 dologtól drágának fog kinézni az otthonod a lakberendezők szerint

2023.08.12. 4 perc olvasás

Ettől a 10 dologtól drágának fog kinézni az otthonod a lakberendezők szerint

A Feng Shui...
8

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

2024.10.09. 2 perc olvasás

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

Ezek is érdekelhetnek

Chrissy Teig...

Chrissy Teigen és John Legend gyönyörű nappalijának különös lámpája új trendet teremt

2025.11.11. 4 perc olvasás

A fény ereje

Fekete pulcs...

Fekete pulcsi – íme a gardrób csendes hőse, ami minden stílusválságot megold

2025.11.09. 3 perc olvasás

Sweater

Utazás Srí L...

Utazás Srí Lankára – 5 fontos kérdés válaszokkal, ha nem akarsz semmit sem kihagyni

2025.11.08. 3 perc olvasás

Travel

Sapkák, amik...

Sapkák, amiket ősszel és télen is imádni fogsz!

2025.11.07. 3 perc olvasás

cold weather

Így néznek k...

Így néznek ki a jövő hálószobái – trendek, amik 2026-tól átformálják a hálókat

2025.11.05. 5 perc olvasás

természetesen pihentető

Róma és Vati...

Róma és Vatikán 48 óra alatt – látványosságok, amiket nem érdemes kihagynod

2025.11.05. 3 perc olvasás

Travel

Elfelejthete...

Elfelejtheted a bézst – 2026 legfinomabb trendje a porkék és a fa párosa

2025.11.04. 6 perc olvasás

világos és üde

Újra hódít a...

Újra hódít a műszőrme – így viselheted stílusosan

2025.11.04. 3 perc olvasás

Street chic

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves