Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Ágynemű

A szakértők elárulták: ezért nem szabad rögtön ébredés után beágyazni

2025. május 26.

2 perc olvasás

ELLE

ágynemű tilos beágyazás ébredés után poratka
A szakértők elárulták: ezért nem szabad rögtön ébredés után beágyazni
© Shutterstock

Akár hiszed, akár nem, de azzal csak jót csinálsz, ha reggel későbbre hagyod a beágyazást. 


Bár a halogatás nem annyira jó dolog, de a beágyazás esetében mégis kifejezetten hasznos. A szakértők szerint ugyanis nem szabad rögtön ébredés után megvetni az ágyat, ennek pedig jó oka van. Máris elmondjuk, miről is van szó pontosan! 

Támadnak a poratkák 

Egészen döbbenetes, de kiderült, hogy az elhalt emberi hámsejtekkel táplálkozó poratkák, a mikroszkopikus méretű, rovarszerű kártevők, imádnak az ágyneműben lenni. Tanulmányok pedig kimutatták, hogy nedves környezetben érzik magukat a legjobban. Mivel éjszaka a test folyamatosan az ágyneművel érintkezik, elkerülhetetlen, hogy, ha csak minimálisan is, de nedves legyen. Szóval, ha te reggel azonnal beágyazol, akkor bezárod ezt a nedvességet, teret adva a poratkák elszaporodásának. 

Mennyi ideig kell szellőztetni az ágyat? 

A szakértők úgy vélik, hogy mivel egy átlagember éjszakánként kb. 500 millilitert izzad, fontos, hogy reggelente legalább 30 percig szellőzzön az ágynemű. Ezt egyébként egy 2006-os tanulmány is alátámasztja, melyben arról írnak, ez a módszer hasznos lehet az atkák elleni küzdelemben. 

A poratkák és az egészség 

Ugyan a poratkák közvetlenül nem ártanak nekünk, de sok embernél súlyosbíthatják az allergiás tüneteket, különösen azoknál, akik alapból asztmával küzdenek. Az Amerikai Tüdőgyógyászati Társaság szerint a poratkák ürüléke váltja ki a fizikai reakciókat, mint például az orrfolyás, a könnyező szemek és a tüsszögés. 

Csak semmi nedvesség 

Fontos, ha nem is vagy különösebben érzékeny a poratkákra, akkor is érdemes lehet egy idei hagyni az ágyneműt lélegezni ébredés után. Általánosságban ugyanis elmondható, nem bölcs dolog a nedvességet a textíliákban benntartani, mert baktériumok, penész és kellemetlen szagok melegágyává válhatnak. 

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ettől a 10 d...
1

Ettől a 10 dologtól drágának fog kinézni az otthonod a lakberendezők szerint

2023.08.12. 4 perc olvasás

Ettől a 10 dologtól drágának fog kinézni az otthonod a lakberendezők szerint

A konyhaszig...
2

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

2024.10.25. 1 perc olvasás

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

Felejtsd el...
3

Felejtsd el a konyhaszigetet, ez az új konyhai trend

2024.06.28. 2 perc olvasás

Felejtsd el a konyhaszigetet, ez az új konyhai trend

6 meglepő tá...
4

6 meglepő tárgy az otthonodban, amitől beteg lehetsz

2023.03.26. 3 perc olvasás

6 meglepő tárgy az otthonodban, amitől beteg lehetsz

Sokkal boldo...
5

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

2024.07.31. 2 perc olvasás

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

A csempe a m...
6

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

2024.04.30. 2 perc olvasás

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

A lakberende...
7

A lakberendező szerint, ezért tilos családi fotókat tenni a falra otthon

2024.08.05. 2 perc olvasás

A lakberendező szerint, ezért tilos családi fotókat tenni a falra otthon

A Feng Shui...
8

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

2024.10.09. 2 perc olvasás

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves