Egy becenév miatt haragudott meg az anyósára egy édesanya.
Egy édesanyának elege lett az anyósából, aki saját magának választott becenevet, és szeretné, ha a jövőben majd úgy szólítaná az unokája. Az anyuka nem ápol túl jó viszonyt a férje édesanyjával, és már azt fontolgatja, hogy eltiltja tőle a kisbabáját. Azt is elárulta, mi az a becenév, amire nagyon megharagudott.
Az anyuka elárulta, hogy a kisbabája 4 hónappal ezelőtt született meg, ám azóta az anyósa többször átlépte a határokat, amelyeket a férjével felállítottak. Úgy gondolja, hogy a nagymama megpróbál egy szülő figurává válni a gyermek életében. A nő elmondta, hogy a dolgok mindössze két nappal a szülés után kezdődtek, amikor a párja anyukája dührohamot kapott, mert nem engedték, hogy azonnal láthassa az unokáját. Négy hónappal később azonban a nő anyósa végre eljött, hogy először láthassa a gyermeket, ám a találkozás katasztrófába torkollott.
Az édesanya anyósa állítólag azt is megjegyezte, hogy a kisbaba nem hasonlít egyetlen szülőjére sem, valamint kezet mosni sem volt hajlandó, mielőtt felvette és megpuszilgatta a kicsit. A nagymama megpróbálta a babát önállóan felültetni, pedig ehhez még túl pici. Az anyós ezután azt mondta, hogy a fia és annak párja barlangban tartják a kisbabát, mert az első két hónapban nem fogadtak látogatókat.
Csak árt az esélyeinek, hogy a jövőben időt töltsön a gyermekemmel. Azonban ami a legjobban felbosszantott ennél a látogatásnál, az az volt, hogy kijelentette, hogy a nagymama neve "Marmie".
– mesélte az anyuka a Redditen.
Hozzátette, hogy szerinte az anyósa azért választotta ezt a nevet, mert hasonlít a Mummy szóra, ami angolul mamit vagy anyut jelent. Azonban mivel a legtöbb gyerek nehezen ejti ki a R betűt, ezért szinte biztos, hogy a nagymama beceneve is inkább Mummy lesz.
Az édesanya azonban kifejtette a kommentelőknek, hogy nem fogja hagyni magát, és oda fog állni az anyósa elé. A hozzászólók ugyanilyen értetlenül álltak a nagymama viselkedése előtt, és sokan azt javasolták, hogy találjon ki egy másik becenevet magának.
Miért kell minden nagymamának egyedi név? Ezeknek a beceneveknek az a bája, hogy a gyerek választja őket, nem a nagymama
– írta valaki.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!