Krúdy korát idéző miliő, kortárs olasz mobiliák, aranyló felületek és ráérős vacsorák: a Leukó Edina által tervezett káprázatos Marble & Rose lakásétteremben az idő lelassul, a hétköznapok zaja elcsendesedik, a stílusos tereket pedig mennyei fogások illata lengi be.
Hosszú vacsorák, ráérős beszélgetések és egymásra szánt, értékes órák – Viczián Gábor séf a lassan feledésbe merülő polgári szokásokat emelte vissza a hétköznapokba a Marble & Rose lakásétterem megnyitásával. A Palotanegyedben megbújó, 130 négyzetméteres lakás már első pillantásra rabul ejtette: halszálka parkettája, faintarziái, eredeti stukkói, faragott márványkandallói és kétszárnyú ajtói egy letűnt világ történeteit őrzik.
A történelmi adottságok megőrzése mellett Leukó Edina belsőépítész feladata volt, hogy a polgári otthont kortárs lakásétteremmé alakítsa. Az előszobában aranyra festett, gazdagon faragott szekrény fogadja a vendégeket, innen egy bensőséges hallba vezet az út. A ráhangolódást szolgáló tér lelassítja az érkezőt, aki várakozás (és egy koktél kortyolása) közben megbabonázva figyelheti Benczúr Emese légies, aranyló gyöngyfüggönyét, amely a háttérkonyhát rejti.
Az étkező centrumában tizennégy személyes, monumentális asztal húzódik, amelyet óaranyra festett, íves mennyezettel koronáztak meg. A szomszédos látványkonyha magasfényű pultja közvetlen kapcsolatot teremt a séf és vendégei között, míg a szabadon bejárható terek mindenütt találkozásra, kíváncsiságra és ráérős jelenlétre ösztönöznek. A Marble & Rose-ban egyszerűen csak jól esik elmerülni az ízekben, a stílusos enteriőrökben, a társasági életben és persze az édes semmittevésben!
Idén is összeállítottuk a magyar design szakma legjobb és leginspirálóbb alkotóinak, termékeinek és szép tereinek listáit, amelyekből ti választjátok ki a magyar design szakma „Oscar-díjasait”. Ismerd meg őket, és szavazz a kedvenceidre október 5. éjfélig!
A shortlistet idén a szerkesztőség tagjai állították össze szakmai érvek alapján, hogy aztán az olvasók, az EDIDA közönsége választhassa ki a kedvenceket.