© Donka Panna
Belsőépítészeti stúdió, egyben kulturális találkozóhely és interdiszciplináris együttműködések színtere: ez az Arkhéo.
A két alapító egyike, Nyoszoli Kinga a formatervezés irányából érkezett: több területen is kipróbálta magát, majd a Nanushkánál talált rá igazi szenvedélyére: a belsőépítészetre, ahol a boltok és pop-upok terének kialakításáért felelt itthon és külföldön egyaránt. Kovács-Hidas Péter jó ideig Londonban élt, és többek között az Ottolenghi éttermek menedzsereként figyelte a gasztronómia és belsőépítészet egyre szorosabbá váló kapcsolatának trendjeit – hazaköltözve pedig vendéglátóipari tanácsadó lett, majd egy belsőépítészeti képzést is elvégzett. Egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak, inspiráló beszélgetéseikből pedig megszületett az Arkhéo.
A stúdió kifejezetten progresszív esztétikai világot képvisel, és bár elsősorban a közép- és kelet-európai, 1940 és 1970 közötti időszakban megvalósult építészeti és iparművészeti alkotásokból meríti inspirációit, munkáikon érezhető a kézműves hagyományok tisztelete és a történetmesélés iránti elköteleződés is. A belsőépítészeti tervezésen túl interdiszciplináris projektekben is aktívak: munkásságukban kiemelt szerepet játszik a képzőművészet integrációja is. Jelenleg leginkább egy régi álmuk valóra váltásán dolgoznak: egy ősszel megvalósuló, éttermi projekt aktív részesei.
„Sok minden érdekel bennünket” – árulja el Kinga. „Az a fajta definiálatlanság, határátlépés, fluiditás, amit a belsőépítészeti projektjeinkben is képviselünk, más művészeti ágakra is kiterjedhet. Mi magunk is kíváncsian várjuk, mi minden lehet még az Arkhéo.”
Idén is összeállítottuk a magyar design szakma legjobb és leginspirálóbb alkotóinak, termékeinek és szép tereinek listáit, amelyekből ti választjátok ki a magyar design szakma „Oscar-díjasait”. Ismerd meg őket, és szavazz a kedvenceidre október 5. éjfélig!
A shortlistet idén a szerkesztőség tagjai állították össze szakmai érvek alapján, hogy aztán az olvasók, az EDIDA közönsége választhassa ki a kedvenceket.