Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Urbánus

Így lesz gördeszkából asztal

2021. november 05.

2 perc olvasás

asztal utca műhely
Így lesz gördeszkából asztal
© AdrianMartinus Design, @adrianmartinus

Valakinek szabadságot, fiatalságot és valakinek veszélyes sportot, lázadást jelent a gördeszkázás. De ki gondolná, hogy ebből az utcai sporteszközből akár csodaszép tárgyak is készülhetnek. 


Az AdrianMartinus Design egy olyan stúdió és kreatív műhely, aminek az a célkitűzése, hogy a bútoraik, dísztárgyaik elkészítése közben semmi ne menjen kárba. A márkát 2012-ben alapította két testvér Adrian és Martinus Poolm, akik előtte ácsként dolgoztak és nagyon zavarta őket, hogy mennyi alapanyag megy veszendőbe és kerül kidobásra. Ezért lelkes gördeszkásként, úgy döntöttek, összekötik a hasznosat a hobbijukkal és régi gördeszkákból készítenek bútorokat, dekorációs tárgyakat, sőt még ékszereket is. 

Az előszoba éke az újragondolt gördeszkaszekrény és ülőke


Ékszerként is megállja a helyét


A projekt a szüleik garázsából indult, ahol keményfa padlóval és törött gördeszkákkal kísérleteztek azzal, hogyan lehetne belőlük funkcionáló és esztétikus tárgyakat létrehozni. A végeredmény egy nagyon egyedi stílus lett, amiből gyönyörű alkotások születtek. 

Erős színek, gömbölyded formák

A gördeszkák alapanyaga a fa és a színezett részek véletlenszerű kombinációja még játékosabbá teszi a lekerekített formákat.

Az Instagram oldalukon pedig nem csak magukat a bútorokat lehet megnézni, ami már önmagában is szemet gyönyörködtető, de folyamatosan posztolnak arról is, hogyan és milyen technikával készítik ezeket a tárgyakat. Az oldaluk böngészését ezért is nehéz abbahagyni, mivel a felvételek a famegmunkálásról egészen hipnotikus erejűek. Itt például a ragasztás folyamata látható: 

Így kerül le a smirgli a deszkákról: 



Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A csempe a m...
1

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

2024.04.30. 2 perc olvasás

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

Padlócsere h...
2

Padlócsere helyett ez a 2026-os trend leváltja a vinilt és a lamináltat

2025.10.17. 4 perc olvasás

Padlócsere helyett ez a 2026-os trend leváltja a vinilt és a lamináltat

Sokkal boldo...
3

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

2024.07.31. 2 perc olvasás

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

A Feng Shui...
4

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

2024.10.09. 2 perc olvasás

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

A konyhaszig...
5

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

2024.10.25. 1 perc olvasás

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

Ezek is érdekelhetnek

Nem csak nos...

Nem csak nosztalgia! A szoknyás asztalok új generációja most a menő

2025.08.20. 4 perc olvasás

Terítők másképp

Autista fiat...

Autista fiatal rajza díszíti a JYSK asztalát, ezt lehet tudni a különleges darabról

2024.10.09. 3 perc olvasás

Table

Itt van 2024...

Itt van 2024 legnépszerűbb bútortrendje, a cloffice

2024.07.06. 3 perc olvasás

INTERIOR DESIGN

Így válaszd...

Így válaszd ki a tökéletes dohányzóasztalt méret és forma szerint

2024.05.21. 3 perc olvasás

Lakberendezési trükkök

5 ünnepi ter...

5 ünnepi teríték húsvétra, amit imádnak a lakberendezők

2024.03.31. 4 perc olvasás

EASTER DECORATION

5 trükk, ami...

5 trükk, amivel még ünnepibbé varázsolhatod a karácsonyi asztalt

2023.12.24. 3 perc olvasás

CHRISTMAS DECORATION

Így teríts m...

Így teríts meg a karácsonyi vacsorához, hogy emlékezetes legyen!

2022.12.21. 3 perc olvasás

KARÁCSONY

Inspiráló ha...

Inspiráló halloweeni asztaldekorációk, misztikus vacsorákhoz

2022.10.29. 2 perc olvasás

ÜNNEP

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves