Bizonyos konyhai kiegészítőket neked is érdemes lehet beszerezni, ha sokat szoktál sütni-főzni.
Ahogyan azt már itt, az ELLE oldalán is többször megírtuk a konyha a tervezésénél nagyon fontos szempont a funkcionalitás. Persze a dizájn is lényeges, de ennek a helyiségnek a tekintetében talán csak másodlagos szereppel bír. Pláne, ha egyébként sokat sürögsz-forogsz a konyhában, hiszen akkor mindenképpen célszerű, ha a legfontosabb segédeszközök és kiegészítők kéznél vannak.
A hozzávalók megfelelő mennyiségének kiméréséhez például elengedhetetlen egy konyhai mérleg. Ha azonban egy kicsit dekoratívabb darabot szeretnél, mint amilyenek a sima, üveglappal rendelkezők, akkor válassz egy összecsukható verziót, ami különleges kialakításának köszönhetően akár dekorációs elemként is megállja a helyét.
Jónak jó, a baj csak az, hogy relatíve nagyobb helyet foglalnak. Ha pedig kicsi a konyhád, akkor minden négyzetcentiméter számít, így nem biztos, hogy külön részt akarsz fenntartani a pulton a mérlegnek. Az összecsukhatóval azonban ilyen gondod nem lesz, mert amikor éppen nincsen rá szükséged, akkor könnyedén el tudod pakolni, hiszen alig foglal helyet a konyhaszekrényben. Sőt, a kialakításának hála akár a falra is akaszthatod.
Gyakorlatilag bárhol, ahol különböző konyhai kiegészítőket árulnak. Természetesen a netről is meg lehet rendelni, szóval még csak azzal sem kell bajlódnod, hogy boltról boltra mászkálj, mire ráakadsz egyre.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!