Szépek, de nem biztos, hogy biztonságosak – ezért érdemes átnézned a nagymamától örökölt porcelánjaidat

A nagymama virágmintás tányérjai, az ünnepekre elővett porceláncsészék vagy a vitrinben őrzött régi étkészlet darabjai sokszor jóval többet jelentenek egyszerű használati tárgyaknál. Családi történetek, vasárnapi ebédek és gyerekkori emlékek kapcsolódnak hozzájuk, ezért különösen nehéz elképzelni, hogy bármi probléma lehet velük. 

Pedig van egy kevéssé ismert szempont, amit érdemes figyelembe venni, mielőtt ismét megterítünk a nagymamától örökölt porcelánokkal. A kérdés nem az, hogy szépek vagy értékesek-e, hanem hogy ma is biztonsággal használhatók-e arra, amire eredetileg készültek.

Mi lehet a baj a régi porcelánokkal?

A régi étkészletek esetében az egyik lehetséges kockázat az ólom, amit korábban bizonyos kerámiamázak és dekorációs festékek előállításához is használtak. Az ólomtartalmú összetevők többek között a máz megfelelő olvadását, a felület kialakítását és egyes színek intenzitását segíthették. A gond akkor jelentkezhet, ha az ólom nem kötődött megfelelően a kiégetett mázhoz, és használat közben kioldódhat az ételbe vagy italba.
Ez elsősorban egyes régi, kézműves, sérült vagy ismeretlen eredetű kerámiatárgyaknál indokol fokozott figyelmet. Fontos azonban, hogy az ólom jelenléte önmagában nem jelenti automatikusan azt, hogy az adott tányér veszélyes mennyiséget ad át az ételnek. A tényleges kockázatot az határozza meg, hogy a felületből mennyi ólom oldódhat ki.
Ráadásul a hétköznapi beszédben gyakran minden régi díszes étkészletet porcelánnak nevezünk, holott a valódi porcelán, a fajansz, a kőedény és a különböző mázas kerámiák eltérő anyagok és technológiák. Ezért nem lehet pusztán az életkoruk alapján egyetlen kategóriába sorolni őket.

Ezeket a régi tányérokat és csészéket érdemes alaposabban megvizsgálni

Különösen érdemes utánanézni azoknak a daraboknak, amiknek nem ismerjük a gyártóját, a korát vagy az eredeti rendeltetését. Egy bolhapiacon talált, élénk színekkel festett tányér, egy régi, kézzel készített kerámiatál vagy egy ismeretlen eredetű, díszes csésze esetében kevesebb biztos információnk van az alkalmazott anyagokról és a gyártási eljárásról.
Az antik, a sérült, az erősen kopott és a bizonytalan eredetű kerámiákat is azok közé sorolják a szakértők, amiknél indokolt lehet az óvatosság. Egyes élénk piros, narancssárga és sárga díszítések szintén figyelmet érdemelnek, de a szín önmagában nem bizonyítja az ólomtartalmat.
A nagymamától örökölt étkészletnél ezért érdemes elsőként megfordítani a tányérokat, és megnézni a fenékjelzést. A gyártó neve, emblémája vagy egyéb jelölés segíthet a darab azonosításában és korának meghatározásában. Ez még nem élelmiszer-biztonsági igazolás, de fontos kiindulópont lehet a további tájékozódáshoz.

A hajszálrepedések és a kopott díszítések sem mellékesek

A régi porcelánok szépségéhez sokszor éppen a koruk nyomai tartoznak hozzá. Egy finoman megkopott aranyszegély, apró hajszálrepedések a mázon vagy a gyakori használattól kissé elhalványult virágminta akár még szerethetőbbé is tehetik a családi darabokat. Étkezéshez azonban más szempontokat is figyelembe kell venni.
A repedezett, lepattogzott vagy erősen kopott felület nehezebben tisztítható, és egy esetlegesen problémás máz állapota is megváltozhatott az évtizedek során. A látható sérülés ezért jó ok arra, hogy a tárgyat kivonjuk a mindennapi étkezési használatból, különösen akkor, ha az anyaga és eredete sem ismert.
Arra viszont nem érdemes hagyatkozni, hogy a hibátlanul fényes porcelán biztosan ártalmatlan. 

Nem mindegy, mit teszel a régi porcelántálba

A kioldódás szempontjából az sem közömbös, milyen étel vagy ital érintkezik a kerámia felületével. A savas élelmiszerek, például az ecetes saláták, a paradicsomos fogások vagy a citrusos italok bizonyos ólomtartalmú mázakból elősegíthetik a fém kioldódását. A hőmérséklet és az érintkezés időtartama szintén befolyásolhatja a folyamatot.
Ez különösen akkor fontos, ha egy régi tálat nemcsak tálaláshoz, hanem az étel hosszabb tárolására is használunk. Egy ismeretlen eredetű, mázas kerámiatálban például nem jó ötlet órákig vagy másnapig ecetes salátát, savanyúságot vagy paradicsomos ételt tartani, amíg nem tisztázott, hogy a tárgy alkalmas-e élelmiszerrel való érintkezésre.
A régi étkészleteknél a mikrohullámú sütő használatával is érdemes különösen óvatosnak lenni. Egy régebbi, laboratóriumi vizsgálat kimutatta, hogy bizonyos régi kerámiákból mikrohullámú melegítés során jelentős mennyiségű ólom oldódhat ki. Az ismeretlen eredetű antik darabokat ezért ne használjuk mikróban.

Megbízható az otthoni ólomteszt?

Ma már kaphatók olyan gyorstesztek, amikkel a kerámiatárgyak felületén kimutatható ólom jelenlétét lehet vizsgálni. Ezek többnyire egy speciális törlőpálcával vagy tesztfolyadékkal működnek, és színváltozással jelzik az eredményt. Elsőre kézenfekvő megoldásnak tűnhetnek, de fontos ismerni a korlátaikat.
Ráadásul a negatív otthoni teszteredmény nem garantálja az étkészlet biztonságosságát. A gyorsteszt nem feltétlenül mutatja ki a máz mélyebb rétegeiben található ólmot, és nem ad pontos választ arra sem, hogy mennyi oldódhat ki belőle használat közben.
Ha egy régi, értékes készletet mindenképpen szeretnénk étkezéshez használni, a megfelelő laboratóriumi kioldódásvizsgálat adhat megbízhatóbb támpontot. Ez azonban költséges lehet, és nem minden esetben praktikus. Az otthoni teszt pozitív eredményét mindenképpen komolyan kell venni, a negatív eredményt viszont nem szabad automatikus felmentésként kezelni.

Mit tegyél a nagymamától örökölt étkészlettel?

Ha egy porcelánkészlet eredete ismert, jó állapotú, és megbízható információ áll rendelkezésre arról, hogy élelmiszerrel érintkezésre alkalmas, nincs ok pusztán a kora miatt száműzni az asztalról. Más a helyzet a bizonytalan eredetű, sérült vagy kifejezetten dekorációs célra készült darabokkal. Ezeknél biztonságosabb döntés lehet, ha nem használjuk őket étkezéshez.
A régiségkereskedők is a gyártói jelzések, a származás és a felület állapotának vizsgálatát tartják fontosnak. A szakértők különösen a régebbi, a máz fölött festett díszítésű és a kopott felületű tárgyaknál javasolnak körültekintést. Az 1970-es évek utáni gyártás általában kedvezőbb kiindulópont lehet a szigorodó szabályozás miatt, de önmagában a gyártási év sem jelent biztonsági garanciát.
A bizonytalan biztonságú porcelánoknak pedig nem kell feltétlenül a szekrény mélyén végezniük. Egy szép régi tányér falra akasztva, egy porceláncsésze üveges vitrinben vagy egy különleges mintájú tál a komódon önálló dekorációs elemként is érvényesülhet. Így a családi emlék továbbra is része marad az otthonnak, anélkül hogy étellel vagy itallal érintkezne.

Az örökölt porcelán értékét nem csak az határozza meg, hogy használjuk-e

A régi étkészletekhez fűződő ragaszkodás teljesen érthető. Gyakran éppen azok a darabok a legkedvesebbek, amiket a nagymamánk féltve őrzött, és csak különleges alkalmakkor vett elő. A családi hagyomány megőrzése azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy nekünk is ugyanúgy kell használnunk őket.
Érdemes tehát még az ünnepi terítés előtt átnézni az örökölt porcelánokat: azonosítani a gyártót, megvizsgálni a mázat és a díszítést, elkülöníteni a sérült vagy bizonytalan eredetű darabokat. Lehet, hogy egyes tányérok továbbra is az ünnepi asztalra kerülhetnek, másoknak viszont a vitrinben találjuk meg a legjobb helyet. Ettől nem lesznek kevésbé értékesek – csak más módon őrizzük meg őket.
Via