Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Bathroom

4 dolog, amit a lakberendezők utálnak látni a fürdőszobában

2025. július 07.

2 perc olvasás

ELLE

lakberendezés fürdőszoba decor
4 dolog, amit a lakberendezők utálnak látni a fürdőszobában
© Shutterstock

Eláruljuk, mik azok a hibák, amiket kerülj el a fürdőszobádban. 


Most eláruljuk, mik azok a dolgok, amiket kerülj ki a fürdőszoba tervezésénél vagy éppen felújításánál. A cél az, hogy az otthonodban ez a helyiség hangulatos és barátságos legyen, hiszen a funkciója szerint ebben a térben fontos, hogy a pihenés is működjön. 

A nyitott polcok mindenütt

Lássuk be, hogy bizonyos tárgyakat sokszor jó elrejteni a szemek elől. Éppen ezért egy fürdőszobában nem működik az, hogy csak nyitott polcokkal van tele. Helyette szükség van a zárt fiókokra és szekrényekre. A lényeg azon van, hogy mindennek meglegyen a helye.

A vécé a fókuszban

Fontos, hogy ne a vécé legyen a tér fókuszpontja. A legrosszabb opció, ha az ajtónál belépve rögtön a vécé az első dolog, amit a vendégek meglátnak. Helyette fontos, hogy a fürdőkád, a zuhany vagy a szép pult sokkal nagyobb figyelmet kapjon.

A teljesen egyforma csempe problémája

Ne válassz ugyanolyan csempét az egész fürdőszobába. Ha a padlótól a zuhanyzó faláig minden felületet ugyanaz az anyag borít, az sterilnek és fantáziátlannak látszódhat a helyiség. Fontos, hogy a fürdőszobának legyen karaktere, valamint a legjobb megoldás az lehet, ha inkább rétegezed a különböző anyagokat, ami feldobja a kisebb teret, és átgondoltabbnak tűnik.

Mi a helyzet a szőnyeggel?

A nagy probléma vele, hogy csapdába ejti a zuhanyzásból és a kádból származó nedvességet, valamint a baktériumokat. Inkább csak a kisebb fürdőszobaszőnyegre mondj igent, hiszen ezeket bármikor bedobhatod a mosógépbe. A színes vagy mintás darabok vidámságot kölcsönözhetnek a térnek. 

Via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

6 meglepő tá...
1

6 meglepő tárgy az otthonodban, amitől beteg lehetsz

2023.03.26. 3 perc olvasás

6 meglepő tárgy az otthonodban, amitől beteg lehetsz

Sokkal boldo...
2

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

2024.07.31. 2 perc olvasás

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akiknek ez a 3 dolog megtalálható az otthonukban

A lakberende...
3

A lakberendező szerint, ezért tilos családi fotókat tenni a falra otthon

2024.08.05. 2 perc olvasás

A lakberendező szerint, ezért tilos családi fotókat tenni a falra otthon

Ettől a 10 d...
4

Ettől a 10 dologtól drágának fog kinézni az otthonod a lakberendezők szerint

2023.08.12. 4 perc olvasás

Ettől a 10 dologtól drágának fog kinézni az otthonod a lakberendezők szerint

A Feng Shui...
5

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

2024.10.09. 2 perc olvasás

A Feng Shui szerint tilos ezzel a tárggyal egy szobában aludni

A csempe a m...
6

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

2024.04.30. 2 perc olvasás

A csempe a múlté, luxustrend váltja, ami meglehetősen olcsó

A konyhaszig...
7

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

2024.10.25. 1 perc olvasás

A konyhaszigetnek leáldozott, ezt akarja mindenki a konyhába

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves