A megfelelő csempe kiválasztása a fürdőszobába komoly kihívást jelenthet.
A fürdőszoba felújítása mindig nagyon izgalmas, azonban van néhány fontos dolog, amit nem szabad szem elől tévesztened. Ilyen például a csempe kérdése, ugyanis egy rosszul megválasztott dizájn akár hosszú évekre is bosszúságot okozhat. Hova, mennyit és milyen színűt rakj? A variációk végtelenek, de pont ez ad teret a megannyi elhibázott döntésnek. Összeállításunkban most megmutatjuk, melyik az a 3 leggyakoribb hiba, amit a legtöbben elkövetnek, valamint azt is elmondjuk, te hogyan kerülheted el ezeket.
A kézzel készített vagy természetes kőből készült csempék esetében a kis hibák természetesek, az arányuk pedig változó lehet. A szakértők javaslata szerint pont ezért érdemes mindig 15-20 százalékkal többet rendelni, mint amennyi elvileg kellene. A cement-és kerámiacsempék valamivel egységesebbek, de még ezekből is célszerű legalább 15 százalékos ráhagyással vásárolni, hogy biztosa elég legyen, valamint legyen tartalékod sérülés esetére is.
Sokan azt gondolják, hogy az egyetlen módja a látványos megjelenésnek maga a csempe. Pedig a lerakás módja is lehet izgalmas dizájnelem. Például megpróbálhatod függőlegesen rakni a vízszintes helyett. Ez a megoldás optikailag növeli a belmagasságot, így a tér is szellősebbnek hathat, ami a kisebb fürdőkben mindenképpen plusz pont.
A vizes helyiségek felújítása során bátran lehetsz merész. Az élénk, karakteres színek ugyanis élettelivé varázsolják a teret. Akár egyetlen ütős szín is elegendő lehet, de ha túl harsánynak érzed, akkor finomabb árnyalatokkal tompíthatod. Vagy akár dönthetsz színes minták mellett, amik szintén erőteljes hatást keltenek, különleges hangulatot teremtenek.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!