Az ebédlőnél is több dologra kell figyelni.
Az ebédlő fontos tere az otthonunknak, hiszen itt zajlanak a családi ebédek és az ünnepi vacsorák. Éppen ezért ennél a helyiségnél is figyelni kell arra, hogy ne kövessünk el olyan hibákat, amelyek ronthatják a hangulatát. Most eláruljuk a legfontosabb tudnivalókat.
Nincs rosszabb annál, amikor étkezés közben azt látjuk, hogy a vendégeink mocorognak a székeken, mert egyszerűen fogalmuk sincs, hogyan helyezhetnék magukat kényelembe. A stílusosság mellett éppen ezért nagyon fontos az is, hogy komfortos darabokat válasszunk az ebédlőbe. Fontold meg esetleg azt, hogy párnázott vagy kárpitozott üléssel ellátott székekbe fektetsz be.
Egy keskeny asztal megnehezítheti, hogy a tányérok, a poharak és az ételek kényelmesen elférjenek. Ez különösen fontos akkor, ha nagy családot vagy baráti köröd van, ugyanis vásárláskor arra is kell gondolni, hogy a vendégeid jól érezzék magukat, amikor nálad töltik az idejüket. Az azonban tény, hogy manapság már nagyon keskeny darabokat is piacra dobnak.
Sok lakásban megfigyelhető, hogy az ottélők telepakolják az étkezőasztalt mindenféle kacattal. Az ebédlő azonban nem az a tér, amelyet tárolásra kell használnunk. Ügyelj arra is, hogy felesleges székek és bútorok se legyenek a helyiségben, mert zsúfolttá tehetik. Az ebédlőben a különleges darabokat kell kiemelni, hiszen az étkezés szempontjából sem mindegy, hogy milyen környezetben eszünk. Erre különösen figyelj akkor, ha a konyha és az étkezőasztal egy térben van, ugyanis úgy még inkább eluralkodhat a káosz.
A csillárt ebben a szobában nem kell olyan magasra tenni, mint mondjuk a hálóban vagy a nappaliban. A lámpatest ebben az esetben azt szolgálja, hogy megvilágítsa az ételt, ám ez mind nem lesz az igazi, ha túl messze van az asztaltól. Ha teheted, akkor ne akaszd közel a mennyezethez a csillárt.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!