Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Sokkoló

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”

2023. május 31.

2 perc olvasás

ELLE

édesanya vallomás tanárnő
„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”
© Shutterstock

Az édesanya összetört, miután kiderült, hogy mi történt.


Egy édesanya teljesen összetört, amikor a fia tanárnője elkezdett nevetni azon, hogy a gyermek neve inkább olyan, amit csak egy kutyának adnának maximum. A nő a történtek után sírva fakadt, és rendkívül igazságtalannak érzi a dolgot, de nem tudja, hogy mit tegyen.

A nővére hallgatta végig

Kiderült, hogy egy nap az édesanya a nővérét kérte meg, hogy hozza el a 4 éves kisfiát az iskolai előkészítőből. Amikor a testvér hazaért döbbenetes dologról számolt be: hallotta, ahogy a fiú tanárnője azon nevetgél a többi pedagógussal, hogy milyen szörnyű nevet kapott, és inkább egy kutyához illene. A gyermeket egyébként Benjinek hívják. A történetet pedig az anyuka nővére mesélte el a közösségi médiában, aki úgy érezte fairnek, hogy elmondja, mit hallott, de sajnálja, hogy a testvére ennyire összetört.

A Benji név rendkívül gyakori az Egyesült Királyságban, gyakran a Benjamin becézéseként is használják, de önmagában is megállja a helyét. 

Most azon gondolkodik, hogy bemegy és beszél az igazgatóval erről. Nem szeret konfrontálodni, így nem tudja, mit tegyen, de kétségbe van esve. Nagyon sajnálom őt 

– mondta el a fiatal nő testvére.

Kiakadtak a kommentelők

A kommentelők nem értik a tanárnő reakcióját, mert a kisfiúnak egyáltalán nincsen rossz vagy szokatlan neve. 

Arra számítottam, hogy Bentley vagy Bear vagy valami ilyesmi – olyan neveket hallottam már, de a Benji egy csodálatos név, és határozottan nem emlékeztet egy kutya nevére

– írta valaki.

Szerintem az anyuka mindenképpen beszéljen az igazgatóval, mert ez elfogadhatatlan

– szólt hozzá valaki más.

 

Via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves