Az elmúlt években a konyhasziget szinte magától értetődő főszereplővé vált. Nemcsak előkészítő felület és tároló lett belőle: itt reggelizünk, ide ülnek a vendégek, sokszor itt dolgozunk, és egy nagyobb amerikai konyhában akár a teljes térszervezés is köré épülhet. Egy idő után pedig mintha már nem is az lett volna a kérdés, kell-e sziget a konyhába, hanem csak az, mekkora fér el.
Most azonban egy jóval régebbi és kevésbé monumentális megoldás kerül ismét előtérbe. Nem feltétlenül áll a konyha közepén, nem akar egyszerre munkapult, tároló és bárpult lenni, és éppen ettől lehet érdekes. Nem még egy felületet ad a konyhához, hanem egy helyet, ahol tényleg jó leülni.
Ismét egyre nagyobb figyelmet kap a beépített reggelizősarok, vagyis a breakfast nook: az a konyhához kapcsolódó kisebb étkezőhely, aminek egyik vagy több oldalát rendszerint falhoz simuló pad, úgynevezett banquette alkotja.
A tervezők nem egyszerű nosztalgikus visszatérésként beszélnek róla. A mai reggelizősarok egyszerre lehet családi étkező, kávézóhely, délutáni munkaállomás vagy olyan pont, ahol valaki leülhet beszélgetni, miközben a másik főz. Éppen ez az intimebb, többféleképpen használható karakter különbözteti meg attól, hogy egyszerűen néhány bárszéket toljunk a konyhasziget mellé.
Maga az ötlet persze messze nem új. Az Arts and Crafts korszakig vezethető vissza a története: a korábbi külön reggelizőhelyiség a 20. század eleji bungalow-kban kompaktabb, a konyhához kapcsolódó térré alakult. A formája azóta rengeteget változott, az alapgondolat azonban ismerős maradt: legyen a konyha közelében egy kényelmes hely, amit elsősorban ülésre és együttlétre terveztek.
A reggelizősarok visszatérése önmagában is érdekes lenne, de egy másik friss trendmegfigyeléssel együtt már nagyobb változás rajzolódik ki.
A terezők arról beszélnek, hogy a túlméretezett, waterfall – vagyis az oldallapokon is lefutó munkapulttal kialakított – konyhaszigetek helyett kisebb szigetek jelennek meg, vagy bizonyos alaprajzokban teljesen el is maradnak, hogy helyet adjanak az együttlétet ösztönző étkezőasztaloknak. Egyre több ügyfél kér beépített étkezőpadot, mert az az intim családi reggelitől a nagyobb vacsoráig többféle helyzethez tud alkalmazkodni.
Ez nem azt jelenti, hogy a konyhasziget kiment a divatból. Egy jól méretezett sziget továbbra is rendkívül hasznos lehet: munkafelületet és tárolót adhat, kerülhet rá mosogató vagy főzőlap, és bizonyos alaprajzokban valóban ez a legjobb térszervezési megoldás.
A változás inkább abban van, hogy már nem kell automatikusan minden nagyobb konyha közepére szigetet tervezni. Egyre fontosabb kérdéssé válik, hogyan használjuk valójában a helyiséget, és melyik funkciónak érdemes odaadni az értékes négyzetmétereket.
A szakemberek egy ennél szélesebb alaprajzi változásról is beszélnek. A teljesen nyitott alaprajz nem feltétlenül tűnik el, de egyre árnyaltabban kezelik: miközben bizonyos nappali és társasági terek ismét nagyobb önállóságot kaphatnak, a konyha és az étkező továbbra is szorosan kapcsolódik egymáshoz.
A reggelizősarok tulajdonképpen tökéletesen beleillik ebbe a gondolkodásba. Nem külön étkezőszoba, de nem is egy munkapult szélén kialakított alkalmi ülőhely. Valahol a kettő között helyezkedik el: fizikailag a konyha része, használatában azonban valódi étkező.
Ez azért lényeges különbség, mert más testhelyzetet és más használatot kínál. Egy magas bárszékre inkább odaülünk egy gyors kávéra vagy reggelire – egy háttámlás, kárpitozott padnál és normál magasságú asztalnál viszont könnyebb hosszabban maradni. A konyha így nem pusztán olyan hely lesz, ahol az étel készül, hanem olyan is, ahol elfogyasztjuk.
És ehhez nem feltétlenül kell külön helyiséget építeni.
A trend magyar adaptációja különösen izgalmas, mert a látványos amerikai konyhasziget nem minden hazai alaprajzban reális megoldás. Egy sziget ugyanis nem attól működik, hogy fizikailag be lehet préselni a helyiség közepére.
Kényelmesen kell tudni közlekedni körülötte, ki kell nyitni a szekrényajtókat, fiókokat és gépeket, és ha ülőhelyeket is tervezünk mellé, azok használatához is tér szükséges. Egy túl nagy sziget kis konyhában ezért éppen azt ronthatja el, amiért eredetileg bekerült: a jól működő közlekedést és munkafolyamatot.
A beépített étkezőpad más logikával használja a helyet. Egy falhoz vagy ablak alá simuló pad olyan területet is bevonhat a mindennapi használatba, amit különálló asztallal és minden oldalról kihúzható székekkel nehezebb lenne kihasználni.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a reggelizősarok mindig helytakarékosabb. Egy rosszul méretezett pad és túl nagy asztal ugyanúgy elronthatja a közlekedést. Az alaprajz, az ajtók helye, az ablak, a radiátor, a konyhabútor és a közlekedési útvonalak együtt döntik el, melyik megoldás működik.
Éppen ezért kis lakásban különösen fontos, hogy ne egy trendből induljunk ki, hanem abból, mit tud a helyiség.
A mai reggelizősarkok egyik visszatérő eleme a kerek, középlábas asztal. A tervezők is ezt a megoldást emelik ki, és itt a forma mögött nagyon is gyakorlati megfontolás áll.
Egy falhoz simuló L alakú vagy íves padnál kényelmetlen lehet egy hagyományos négylábú asztal. A sarkok nehezíthetik a ki- és beszállást, az asztallábak pedig éppen oda kerülhetnek, ahol az ülők lábának kellene hely. Egy középen megtámasztott asztal alatt szabadabban lehet mozogni, a kerek forma mellett pedig könnyebb bejutni a pad belső helyeire.
Ez apró részletnek tűnik, pedig jól mutatja, miért nem érdemes a reggelizősarkot egyszerűen úgy kezelni, mint egy étkezőasztalt, amit betoltunk a sarokba. A pad, az asztal és a közlekedés egyetlen rendszert alkot.
Az asztal ráadásul vizuálisan sem feltétlenül kell, hogy a konyhabútor folytatása legyen. Egy diófa vagy festett fa asztal egy világos konyhában, esetleg egy karakteresebb modern darab klasszikus frontok mellett éppen attól teszi otthonosabbá a sarkot, hogy bútornak, nem pedig újabb konyhai modulnak látszik.
Magyar szemmel a beépített étkezőpad kifejezés könnyen felidézheti a korábbi évtizedek konyhai sarokpadjait. A mostani változatok azonban éppen azt mutatják, mennyire sokféleképpen lehet ugyanazt az alapötletet újragondolni.
A pad lehet egyenes, L alakú vagy íves, készülhet fából, teljesen kárpitozott háttámlával vagy csak ülőpárnával. Egy púderkék textil diófa asztallal, bordó kárpit törtfehér konyhabútor mellett, olívazöld ülőpad sötétkék frontokkal vagy mintás textil egyszerű fa környezetben egészen más karaktert adhat ugyanannak az alaprajzi megoldásnak.
A tervezők éppen a textileket, a világítást és a dekoratív részleteket használják arra, hogy a reggelizősarok önálló identitást kapjon. Megjelenhet fölötte karakteres függőlámpa, mellette falikar, a háttérben tapéta vagy hangsúlyos falszín. Nem szükséges mindent egyszerre használni – már egyetlen jól megválasztott elem elég lehet ahhoz, hogy vizuálisan elkülönüljön a konyhától.
Ez nyitott konyha-nappaliban különösen hasznos tervezési eszköz. Nem kell falat építeni ahhoz, hogy érzékelhető legyen: itt már nem a munkapult folytatódik, hanem elkezdődik egy másik funkció.
A kárpitozott pad az egyik oka annak, hogy a reggelizősarok jóval kényelmesebbnek tűnik néhány konyhasziget mellé állított bárszéknél. Csakhogy ezt a textilt valóban használni fogjuk.
Reggeli kávé, vacsora, gyerekek, háziállatok: egy étkezőpad más terhelést kap, mint egy dekoratív fotel a hálószoba sarkában. Ezért olyan kárpitot érdemes választani, amit a gyártó intenzívebb bútorhasználatra alkalmasnak jelöl, és aminek tisztítása sem okoz különösebb problémát.
Kisgyerekes családban a levehető ülőpárna praktikusabb lehet a teljesen fix kárpitozásnál, míg egy ritkábban használt étkezősarokban több szabadságunk lehet az anyagválasztásnál.
A cél nem az, hogy a praktikum miatt lemondjunk a színekről és mintákról. Éppen ellenkezőleg: olyan textilt érdemes keresni, ami egyszerre ad karaktert a saroknak és bírja azt az életet, amire terveztük.
A beépített pad aljába fiókok vagy más tárolók kerülhetnek, így a bútor nemcsak ülőhelyet ad. Ez kis lakásban komoly plusz lehet. Ide kerülhetnek ritkábban használt tálalóedények, textilek, társasjátékok vagy más olyan tárgyak, amiknek nincs szükségük a konyha legértékesebb, könnyen elérhető szekrényeire.
A megoldást azonban már az elején érdemes átgondolni. Hiába van rengeteg hely a pad alatt, ha a tárolóhoz csak az asztal elmozdításával lehet hozzáférni. A jól megtervezett tároló nemcsak elfér, hanem használható is.
A reggelizősarok visszatérése azért érdekesebb egy egyszerű nosztalgiatrendnél, mert valójában arról szól, hogyan osztjuk el a funkciókat a konyhában.
Az elmúlt évek nagy szigete sokszor mindent egyszerre próbált megoldani: munkafelület, tároló, főzőhely, mosogató, reggelizőpult és társasági központ lett egyetlen épített elemben. Ez bizonyos terekben remekül működik. Máshol azonban érdemes lehet szétválasztani ezeket a szerepeket.
Lehet egy kisebb szigetünk, ami valóban munkafelület. És lehet mellette egy kényelmes étkezőhely, aminek nem kell közben előkészítő pultként működnie. Nagyobb térben a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást.
Kisebb konyhában viszont valóban választani kellh. Ilyenkor nem az a legjobb kérdés, hogy melyik divatosabb, hanem az, hogy mi hiányzik jobban a mindennapokból.
Ha kevés a munkafelület, több tárolóra van szükség, és az alaprajz kényelmes közlekedést enged körülötte, a konyhasziget valószínűleg többet ad.
Ha a munkapult elegendő, viszont nincs kényelmes hely a közös étkezésekhez, egy beépített reggelizősarok lehet értékesebb.
Ha a konyha nagy, akár mindkettőnek lehet létjogosultsága: a sziget a főzésé, a pad és az asztal az étkezésé. Egy szabálytalan vagy kisebb térben pedig az ablak alatti vagy sarokba épített pad olyan négyzetmétereket is használhatóvá tehet, amikkel egyébként nehéz lenne mit kezdeni.
A döntés előtt ezért érdemes nemcsak a helyiség méretét, hanem a család valódi szokásait is végiggondolni. Hányan esznek együtt naponta? Szükség van még egy munkafelületre? Van külön étkező? Gyakran ül valaki a konyhában, miközben a másik főz? Használják a gyerekek az asztalt rajzolásra vagy tanulásra? A válaszok többet mondanak arról, mire van szükségünk, mint bármelyik trend.
A beépített reggelizősarok visszatérése ezért nem a konyhasziget végét jelzi. Sokkal érdekesebb változásról van szó: a konyha tervezése ismét kevésbé egy kötelező központi elem körül, és egyre inkább a valódi használat körül kezd forogni.
A konyha főszereplőjének pedig nem feltétlenül annak kell lennie, amin dolgozunk. Lehet az is, ahol végül leülünk egymással.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!