A kínai hiedelmek szerint az sem mindegy, hányadik emeleten élsz: a horoszkópod alapján egyes számok szerencsét hozhatnak, míg másokat érdemes elkerülni.
Lakáskereséskor a legtöbben az elhelyezkedést, a kilátást és a fényviszonyokat veszik figyelembe, a feng shui szerint azonban az emeletszámnak is jelentősége lehet. A kínai hiedelmek szerint bizonyos számok szerencsét hozhatnak, míg másokat érdemes elkerülni. Hogy melyik emelet számít kedvezőnek, az a kínai horoszkópodtól is függhet.
A feng shui, vagyis a hagyományos kínai térrendezés egyik alapelve, hogy az otthon kialakítása és az energiák áramlása összhangban legyen egymással. A hozzá kapcsolódó számmisztikai rendszer az emeletek utolsó számjegyét is az öt elemhez rendeli: a vízhez, a tűzhöz, a fához, a fémhez és a földhöz.
Az 1-es és a 6-os a vízhez, a 2-es és a 7-es a tűzhöz, a 3-as és a 8-as a fához, a 4-es és a 9-es a fémhez, az 5-ös és a 0 pedig a földhöz tartozik. A kínai hagyomány szerint az elemek kölcsönhatása befolyásolja, hogy egy adott emeletszám mennyire kedvező az ott élő számára.
A Your Chinese Astrology összefoglalója a kínai állatjegyek alapján kedvező, kerülendő és semleges emeletszámokat különböztet meg.
Patkány és Disznó: az 1-esre, 4-esre, 6-osra és 9-esre végződő emeletek számítanak kedvezőnek.
Bivaly, Sárkány, Kecske és Kutya: az 5-ösre, 0-ra, 2-esre és 7-esre végződő emeleteket tartják szerencsésnek.
Tigris és Nyúl: a 3-asra, 8-asra, 1-esre és 6-osra végződő emeletek kedvezőek.
Majom és Kakas: a 4-esre, 9-esre, 5-ösre és 0-ra végződő emeleteket ajánlják.
Kígyó és Ló: a 2-esre, 7-esre, 3-asra és 8-asra végződő emeleteket sorolják a kedvezőek közé.
A többi szám az adott állatjegy esetében vagy kerülendőnek, vagy semlegesnek számít. Vagyis a kínai hiedelmek szerint nincs egyetlen olyan emelet, amely mindenki számára egyformán szerencsés lenne.
Ha nem ismered a kínai horoszkópodat, ezzel a kalkulátorral ide kattintva kiszámíthatod.

A rendszer logikáját jól szemlélteti a Disznó jegye, amelyhez a víz elemét társítják. Az 1-esre és 6-osra végződő emeleteket ezért különösen kedvezőnek tartják, de a fémhez kapcsolódó 4-es és 9-es is jó választásnak számít. A hagyományos elemrendszer szerint ugyanis a fém táplálja a vizet, míg a föld akadályozza annak áramlását. Ebből kiindulva az 5-ösre és 0-ra végződő emeleteket ennél az állatjegynél inkább kerülik.
Azt azért érdemes észben tartani, hogy ezek régi hiedelmeken alapulnak, és nincs tudományos bizonyíték arra, hogy az emelet száma valóban befolyásolná a szerencsénket. Lakásválasztáskor sokkal többet nyom a latban a környék, a természetes fény vagy az épület állapota. Ha viszont közel áll hozzád a feng shui szemlélete, az emeletszám jelentése is érdekes szempont lehet a döntésnél.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!